A mai és a holnapi nap folyamán 3-3 mérkőzést játszanak a csapatok a BL főtáblára jutásért, ezzel egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy teljes legyen a Bajnokok Ligája mezőnye. Ma egy igazi csemegét is láthatunk a skóciai Glasgowban található Ibrox Parkból, ahol a házigazda Glasgow Rangers fogadja a holland PSV Eindhoven csapatát. Bár azóta nem kevés idő telt el, de bennem még élénken él a tavalyi összecsapásuk, melyből összességében a skótok jöttek ki győztesen. Az élet kiforrja önmagát és most a vendégek megkapták a lehetőséget a revansra. Miként tudnak vele élni az a jövő zenéje, de jelenleg a bukiknál Ők az esélyesebbek. Én ugyanakkor még csak véletlenül sem írnám le az egykori protestánsokat, ezért egy élvezetes, gólokban gazdag találkozót várok a felektől ma is.

A szezonkezdet alapján nem túlzás kijelenteni, hogy még nincs kész Michael Beale csapata. Még csak pár tétmeccsen vannak túl Skóciában, de a Rangers begyűjtött itt már szinte minféle eredményt. Sitt a bajnokság nyitómeccsén, nyögvenyelős győzelem a hazai kupasorozatban, fölényes győzelem a bajnoki folytatásban és közte egy nem túl meggyőző továbbjutás a BL-ben a svájci Servette ellenében. Ezeknek a találkozóknak az eredményeiből nekem két dolog jött le. A védelme a csapatnak sebezhető, ugyanakkor egy pillanatra sem adják meg magukat, küzdenek a végsőkig. Ebből a kettősségből következik az, hogy gólokat várok tőlük elől és hátul is. Hátul azért, mert az ellenfelük azért nem egy nyeretlen kétévesekből álló alakulat, akiket ráadásul fűt is a visszavágás lehetősége. Elől pedig azért, mert csak van egy Danilo, Lammers, Dessers támadótriójuk, akik ha odakerülnek, többnyire élnek is a lehetőséggel.

Vendégoldalon nem nagyon kellett elemezni a szezonkezdetet, mert eddig minden tétmérkőzést figyelembe véve 100%-os Peter Bosz alakulata. Ez köszönhető annak, hogy a szokásos szezon végi kiárusítás ezúttal elmaradt az eindhovenieknél, sőt Noa Lang és Ricardo Pepi személyében azonnal bevethető kész játékosokat sikerült igazolniuk. Természetesen szót kell ejtenünk a piros-fehérek legnagyobb értékéről Luuk de Jong-ról is, hisz tippem zöldüléséhez Ő teheti a legtöbbet. Luuk barátunk szenzációsan kezdte a szezont, hisz a Sturm Graz kiejtéséből 3 góllal vette ki a részét és hétvégén a Vitesse ellen sikerült megszereznie az első bajnoki gólját is.

Kíváncsian várom, hogy a tavalyi összecsapásaik tanulságait hogyan hasznosítják majd az idei szezonra. De abban biztos vagyok, hogy sikert majd igazán az a csapat tud elérni, aki felvállalja a bátor de nem vakmerő támadófocit.

Rangers FC - PSV Eindhoven: Gólok száma - Felett/alatt tipp