Tegnap előtt már elkezdtem írni erre a mérkőzésre egy rövid kis előzetest, csak a munka közbeszólt és félbe kellett hagyjam, sajnos azóta az oddsok megfordultak teljesen, akkor az 1X-et 1,65-ös szorzón árulták, mostanra a hazai győzelem lett mindössze 2,05, de ezen a szorzón is vállalható a mérkőzés.
Ez a mérkőzés ebben az időpontban nem szabadna megrendezésre kerülnie. A történet ott kezdődik, hogy a KL play-off körében két román csapat érdekelt: a konstancai Farul és a Sepsi OSK. Mindkét csapat kérést adott le, hogy a két selejtező mérkőzés közötti bajnokit halasszák el egy későbbi időpontra. A Poli Iasi ebbe gond nélkül belement, míg a krajovai Universitate elutasította a Farul elleni mérkőzés elhalasztását. Ez pedig Hagi Konstancájának egyáltalán nem tetszett, hogy nekik játszaniuk kell, míg a Sepsi rápihenhet a KL mérkőzésére és panasz áradatot zúdítottak a LPF-re (Profi Labdarúgó Szövetségre). LPF pedig egy salamoni döntést meghozva bejelentette, hogy mindkét mérkőzés az eredeti időpontban lesz megszervezve.
Ha ez még nem lenne elég hátráltató tényező a román televizió társaság a mérkőzést vasárnap 13:00 órára programálta a mérkőzést, s mivel kánikula van az egész országban a hőmérséklet 35-36 fok körül fog mozogni.
Tegnapi nap jelen voltam a Sepsi KL selejtező mérkőzésén, a játékosok nagyot harcoltak a jóval erősebb norvég listavezető ellen, viszont rengeteget kivett belőlük már az a mérkőzés is, a lefújás pillanatában többen is a földre borultak fáradtságukba.
A mérkőzés utáni interjúban Liviu Ciobotariu már belengette, hogy most a KL-en van a priorítás és nem kockáztathatja a játékosai egézségét ezen a mérkőzésen. Minden bizonnyal egy nagyon felforgatott fiatal kezdő csapat fog kifutni a vasárnapi mérkőzésre.
Ezen infók tudatában nekem még ezen a szorzón is bátran vállalható a hazai győzelem.
Hozzászólások 1
LFCfanBoti
Tegnap az elemzés megírása után 3 órával jött a hír, hogy a LPF átgondolta a helyzetet, s mivel a Sepsi a Bodo elleni első meccsen jó eredményt ért el, útolag csak elfogadta a mérkőzés elhalasztását, így ez "sajnos" 1-es szorzóval lesz kiértékelve.