Az elmúlt hétvégén elrajtolt az olasz elsőosztályú pontvadászat, a Serie A 2023/2024-es küzdelemsorozata is, melynek második fordulójából egy olyan párosítást választottam, ahol a most küzdő felek vereséggel nyitottak. Igazság szerint sem a tavalyi második helyezett Lazio, sem az újonc Genoa veresége nem sorolható az orbitálisan nagy meglepetések sorába, de azt azért kijelenthetjük, hogy mind a két csapat jobb rajtra számított. A mostani pályaválasztók 85 percig uralták a Lecce elleni már-már agyonnyert találkozót, de a végső sípszó 2:1-es hazai vezetést mutatott az eredményjelzőn, igazolva hogy a Lecce tényleg a római "Sasok" mumusává nőtte ki magát. A Genoa? A Fior elleni hazai 1:4 nagyon arra enged következtetni, hogy a mostani sorozatban is az indultak még kategória lesz a piros-kék alakulat. Most mind a két fél számára itt a lehetőség a javításra, mellyel szerintem a hazai csapat fog majd élni. Mivel a szimpla hazai győzelemben nem nagy érték van, ezért választottam a duplázásukat, hisz a Genoa csapatában egy régi kedvenc ellenfelük látogat ismét a Stadio Olimpico-ba.

Nem kicsit lehetett bosszús Maurizio Sarri a Lazio trénere a Lecce elleni vereség után, hisz csapata amellett hogy Immobile révén még az első félidőben megszerezte a vezetést, jól is játszott. Abszolút nem érződött a középpályáról Milinkovic Savic hiánya és nem győzöm hangsúlyozni, hogy a 85. percig nagyon kompakt csapat benyomását keltették sok kidolgozott helyzettel. Viszont ezek a helyzetek kimaradtak és szinte a semmiből büntetett az ellenfél. Fájó egy ilyen vereség, de sokat lehet tanulni belőle. Például azt, hogyha lehetőség van rá, akkor idejekorán le kell zárni egy ilyen mérkőzést. Most a Genoa ellen kötelező elvárás a római szurkolók részéről a győzelem a csapattal szemben, melyet nem egy nyögvenyelős 1:0-ás formában várnak el a Tifosik.

Ehhez jobb alany nem is érkezhetne hozzájuk az Alberto Gilardino edzette Genoa-tól. Az egykori világbajnok válogatott csatár csapata ipari mennyiségben kapja itt a szezon elején a gólokat. Már a Modena elleni, egyébként 4:3-ra megnyert kupamérkőzésen is látszódott, hogy ezzel a csapatrésszel gondjai lehet az újonccsapatnak. Na erre fejelt rá a hétvégi bajnokin a Fiorentina, akik egy félidő alatt kivégezték a Genoa-t. Mivel ilyen rövid idő alatt csodákat nem lehet művelni, így nem várok a vendégcsapat védekezésében túl nagy javulást most sem. Maximum nem kapnak négy gólt, hanem csak hármat.

Mint fentebb említettem, egyik kedvenc ellenfelét fogadja hazai pályán a Lazio, hisz az elmúlt négy hasonló párosításban lejátszott tétmeccsükön rendre megszórták a mostani vendégeiket. Mivel játékerőben az elmúlt időszak alatt semmiféleképpen nem közeledtek egymáshoz a felek, ezért szerintem reális elvárás tőlem a hazai csapat duplázása.

Lazio - Genoa: Lazio által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp