Ma a legjobb 32-be jutásért folytatódik az EFL Kupa küzdelemsorozata Angliában. A sorozat ezen szakaszában már PL csapatokkal is találkozhatunk, de én a Wrexham - Bradford City párosítással egy olyan párharcot választottam, ahol osztálytársak küzdenek a továbbjutásért. Nem titok, Szigo professzor hívta fel a figyelmemet a hazai csapatra egy pár nappal ezelőtti írásával, melynek volt egy kulcsmondata, mely szerint "hazai pályán tehát őrült meccseket várhatunk tőlük, sok góllal, motivációval, szurkolókkal". Nos, mikor ezt a Prof. írta, akkor egy gyenge 5:5 kerekedett ki a találkozóból a Swindon ellenében. Mondjuk az EFL Kupa egy másik kávéház, de egy duplázás azért benne lehet a találkozóban hazai oldalról, a szintén a League Two-ban szereplő Bradford City ellenében.

Nem akarom és nem is fogom a Szigo által leírtakat megismételni, akit érdekel az nézzen utána. Viszont két dolgot mindenféleképpen szeretnék kiemelni a hazaiakkal kapcsolatban. Az egyik a csapat xG mutatója, mely olyankor is magas, ha mégsem potyognak tőlük a gólok. A hétvégi Barrow elleni idegenbeli meccsüket is 1.97-es xG-vel zárták úgy, hogy idegenben játszottak és csak 1:1-el zártak. A másik, ez döntő faktor nálam, a hazai pálya. Ott egészen szédületes tempót diktálnak, tehát szinte hibázásra van késztetve az ellenfél védelme. Ugyanakkor az EFL Kupában a bajnokikon kevesebb szerepet kapó játékosaik is szerephez jutnak, tehát ezért is vagyok a téttel kicsit óvatosabb a tippet illetően. Az előző körben a magasabb osztályú Wigan csapatát ejtették ki egy büntetőrúgásig elhúzódó 0:0 után, most azért jó esély van rá, hogy a nem túl acélos Bradford ellen megpróbálják a rendes játékidőben lezárni a mérkőzést a hazaiak.

A vendégek is egy büntetőrúgásig elnyúló továbbjutással érkeztek ebbe a találkozóba az Accrington ellenében, amit éppen a rendes játékidőben is lezárhattak volna, ha a rendes játékidő lejárta előtt nem hibáznak büntetőt. Viszont a Morecambe elleni (3:0) legutóbbi idegenbeli bajnokijukon nyújtott teljesítményük miatt mondom én azt, hogy ez a csapat perpillanat nem a legélesebb kés a fiókban vendégfellépéseit tekintve. Azért egy 62%-os labdabirtoklás mellett egy 0.10-es xG mutatót összehozni több mint beszédes.

Meglátásom szerint egy motivált hazai csapatra számíthatunk a mérkőzés folyamán, az pedig elég lehet ahhoz, hogy minimum két gólt szerezzenek a találkozón a rendes játékidőben.

Wrexham - Bradford City: Wrexham által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp