Végre hazai pályán játszhat az újonc, viszont ez aligha fogja őket megmenteni a harmadik vereségüktől a Premier Leagueban. Kezd beigazolódni a szurkolók félelme, piszok nehéz lesz a bennmaradást kiharcolnia a csapatnak. Igaz nagyon kemény sorsolásuk van így az elején, illetve a drukk is ott van rajtuk, de lassan elkéne kezdeni a pontokat gyűjtögetni. Rob Edwards csapata sima vereséggel kezdett a Brighton otthonában (4-1), majd a nem a legszebb napjait élő Chelsea is könnyedén (3-0) lépett túl rajtuk. A kupában a Gillingham felett aratott 3-2-es győzelmük aligha lesz fordulópont, sőt inkább problémásnak érzem hogy kedden is pörögniük kellett egy ilyen meccs előtt ahol náluknál sokkal tapasztaltabb erősebb ellenféllel néznek majd farkasszemet. A Kenilworth Road közönsége midnen bizonnyal mindent megfog tenni az első pont megszerzése érdekében, de a realitás egy újabb zakó.

David Moyes csapata ugyanis bitang erősnek tűnik. A nyitó körben Kerkezék ellen kis híjján már összejött idegenben az első sikerük (1-1), ezt követően viszont a Chelseat 3-1re, a Brightont pedig szintén 3-1re ütötték ki. Éppen azt a két csapatot akik simán léptek túl korábban a Luton csapatán. Ez nagyon nem jó előjel. A West Ham a nyáron erősödni is tudott a temérdek befolyt pénzből, joggal pályáznak az egyik top6-os helyre amihez az ilyen meccseket gond nélkül kellene nyerniük. Utoljára egymás ellen tétmeccsük 1993-ban volt a két csapat közötti szakadéknyi tudásbeli különbség miatt.

Várható kezdő11:

Kaminski – Kabore, Andersen, Lockyer, Bell, Giles – Chong, Nakamba, Barkley – Adebayo, Morris

Areola – Coufal, Zouma, Aguerd, Emerson – Ward-Prowse, Álvarez – Bowen, Kudus, Paqueta – Antonio

Tipp: 0-2

Luton Town - West Ham: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp