A válogatott mérkőzések miatt sem áll le teljesen a klubfoci az öregkontinensen, sőt olyannyira nem, hogy Spanyolprszágban a második vonalban a La Liga 2 -ben a Segunda Divisionban rendeznek fordulót. A hispánok az egyedüli elvakultak, akik nem jegelig a profi futballt klubszinten, hiszen az angolok, olaszok, németek, franciák "alszanak" a héten.
Ha már forduló, akkor nem hagyjuk kárba veszni, a remekül álló, a dobogó harmadik fokáról kacsintgató Leganes meccsét.
A fiatal Borja Jiménez vezette Leganes a peches Fc Andorra elleni 0-1 -es nyitó forduló után megtáltosodott, olyannyira, hogy a következő három bajnokit egyaránt úgy nyerte meg, meg, hogy gólt sem kapott a védelem és Diego Conde valamint a második fordulóban még Dani Jimenez kapusok.
Összeállt a védekezés és erre főleg a Segunda Divisionban lehet erősen alalpozni.
Az ötödik fordulóban a Huesca érkezik vendégül az Estadio Municipal de Butarqueba, akik éppen ellenkezőleg beragadtak a rajtnál.
Cuco Ziganda tréner tavaly érkezett a klubhoz a Real Oviedótól, de nagy eredményeket nem tudott felmutatni, igazi középcsapat a Huesca. A négy forduló alatt három döntetlenre futotta az erejükből egy vereség mellett, látványosan kínlódnak a támadójátékukkal, keresik a csatáraikat.
A Leganes jelenlegi lendülete odahaza nálam egy pontot alapból megér, ez egy biztosított tipp, de a szurkolók segítségével azt az egy találatot is könnyedén bekotorhatják a Huesca ketrecébe, ami egy másodvonalos spanyol bajnokin az esetek nagy százalékában végső győzelmet is szokott eredményezni.