Szépen lassan kezdi visszanyerni régi fényét a Barcelona.

Azért elég szerves, elég lassú az a fejlődés, de elindult egy jó irányba a csapat. A tavalyi Bajnokok Ligája csoportkörös búcsút, és a fájóan hamar bekövetkezett Európa Ligás kiesést úgy tűnik idén feledtetni tudja majd a csapat, az Antwerpent egy laza ötössel küldték haza, és sokkal könnyebb a kvartett is, nem igen lesz gond a továbbjutással. A bajnokságban még nem igazán lehet megmondani melyikük ér fel a trónra, a Reallal fej-fej mellett haladnak (a Girona vélhetően nem sokáig alkalmatlankodik majd a két gárda mellett). Joao Felix és Lewandowski nagyon jól megférnek egymás mellett, de Raphinha és a szupertehetség Yamal is nagyon úgy tűnik fel tud nőni a sztárokhoz. A brazil távollétében alighanem az 1 billió kivásárlási értékű fiatal főszerephez fog jutni. Pedri és de Jong továbbra sincs, így Romeu és Gündogan továbbra is kamatoztathatja rutinját.

A Porto elég sokszor elevickél valahogy a csoportkörön túl, ám ott legtöbbször egy nagyágyú már sokkal nagyobb falatnak bizonyul a csapatnak, mint a 32 között szembejövő ellenfelek. Egy csalódott alakulat fogadhatja ma a Barcát, az ősellenség Benfica ugyanis leiskolázta a kék-fehéreket az elmúlt héten. Remek hír lehet a gránátvörös-kékeknek hogy a régi jó ismerős Pepe nem lesz bevethető, de Evanilson sem lehet ott. A portugálok már megnyerték a legfontosabb meccsüket a csoportban (a Sahtar ellen idegenben begyűjtött 3 pont még nagyon sokat fog érni a végén) az Antwerpen elég erőtlennek tűnik, így a Barca ellen vélhetően nem lesz más a taktika, mint a védekezés, meglátjuk mekkora sikerrel. Úgy gondolom a spanyolok nehezen, de abszolválni fogják a találkozót.

Tipp: 0-1.

FC Porto - FC Barcelona: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp