Javában zajlanak a jövő évi kontinensviadal selejtezősmérkőzései, s engem a hétfői meccskínálatból leginkább a szlovákok luxemburgi vendégjátéka izgat.

Ugyebár a sorozat kezdetén a focikedvelők többsége előzetesen toronymagas portugál csoportelsőséget, illetve szlovák-izlandi versenyfutást prognosztizált a második helyért. Előbbi feltevés beigazolódott, hiszen Cristiano Ronaldoék 100%-os mérleggel simán hozták a J-csoportot, viszont a második helyért színre lépett egy nem várt rivális.

Északi szomszédaink legnagyobb vetélytársa ugyanis nem a 2010-es évek második felében aranykorát élő izlandi válogatott, hanem Luxemburg személyében talán a labdarúgó-történelem legsikeresebb miniállama lett. A Luc Holtz vezette hercegségbeliek jelenleg megszerzett 11 pontjukkal a szlovákok szélárnyékában találhatóak, s egy esetleges hétfő esti hazai sikerrel akár helycserés támadást vihetnek véghez a tótokkal szemben.

Erre pedig minden esélyük megvan, hiszen Juraj Kuckáék nem kimondottan acélbiztos válogatott érzetét keltik az utóbbi években. Tavaly a Nemzetek Ligájában például csúfosan leszerepeltek, míg a mostani EB-selejtezőkön óriási szerencséjük van, hogy talán az egész sorozat leggyengébb csoportját fogták ki. Természetesen élnek is a lehetőséggel, hiszen csupán a portugálok tudták őket oda-vissza két vállra fektetni, mindazonáltal az a tény, hogy a luzitánok mellett pont a luxemburgiak ellen vesztettek pontokat hazai pályán, igazán rizikóssá teheti számukra a hétfői összecsapást.

Az kijelenthető, hogy amennyiben most a szlovákok elhozzák mindhárom pontot idegenből, abban az esetben a J-csoport érdemi kérdései szinte biztosan eldőltek egy portugál-szlovák kvalifikációval. Én mindazonáltal nagyon bízom benne, hogy a luxemburgiakban van annyi erő így sorozat végére, hogy ismét komoly meglepetést okozzanak. Bár úgy tűnt, hogy őszre kezd kifogyni a szufla belőlük a portugáloktól elszenvedett 9:0-ás zakó után, ám pár napja értékes ikszet értek el Izland otthonában (1:1).

A szlovákokhoz hasonlóan náluk is "mindent vagy semmit" jelent ez a párharc, így véleményem szerint a hétfő kínálatból tényleg ez a csörte lehet a kiélezettebb.

Ennek okán aligha tudom elképzelni, hogy a nagyszombati tavaszi 0:0 után ismét egy gól nélküli pontosztozkodással érjen véget a csörte. Luxemburgnak menni kell előre a győzelemért, hogy továbbra is életben tarthassák az EB-s álmukat, míg a szlovákok nem bazírozhatnak egy 0:0-ra, mert az egyenlő lehet egy öngyilkos taktikával egy véghajrában bekapott gól esetén.

Egyébként a két válogatott több világesemény selejtezőjében is összefutott már egymással az utóbbi évtizedekben. 2006-os VB-selejtezőn 0:4-es szlovák siker született Luxemburgban. Igaz, azóta a hercegségbeli foci komoly fejlődésen ment keresztül. Legutóbb pedig a 2016-os EB-selejtező során 2:4-es vendégsikert értek el az akkor még Marek Hamsikot is soraiban tudó északi szomszédaink.

Ezúttal is úgy érzem, hogy minden adott egy izgalmas, gólokban gazdag találkozóhoz. Annyi a különbség, hogy itt már messze nem olyan biztos a vendégsiker, mint a példaként imént felhozott korábbi találkozók alkalmával.

Tippem: 2:1-re nyer Luxemburg (Némiképp szubjektív tipp ugyan, de ettől függetlenül objektív szempontból bízom a minimum három gólban.)

Luxemburg - Szlovákia: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp