Az Európa-bajnoki selejtezők végérvényesen a célegyenesbe érkeztek. Picit fura érzéseim vannak, mert a sorsolásnál igazi kemény csoportok is létre jöttek valamint iszonyatosan harmatosak is. Csak jelzésül említve, a vegetáló, egyértelműen gyenge Szlovákia és Románia is egyesenes ágon kvalifikálhat, míg Albánia, tegyük hozzá, ők tényleg nagyot fejlődve csoportelsők lehetnek, picit igazságtalannak tartom a sorsot ilyen tekintetből megközelítve az ötös-hatos létszámú csatározásokat.

Menjünk az általam választott csoportra az "F" jelűre, ahol a svédek generáció változása nem sikerült zökkenőmentesre, így a belgák és a sógorok könnyedén juthatnak ki a jövő évi németországi kontinensviadalra.

Ralf Ragnickal hosszútávra tervez az ÖFB, aki remekül összekovácsolta a nyugati szomszédainkat, a MU val való bukás után újra igazi "hazai pályán" saját nyelvterületén alkothat szépet.

Ugyan a hétvégi belgák elleni csoportrangadót elbukták, a rossz kezdés után (0-3), majdnem visszajöttek Sabitzerék (2-3), ebből a csoportból így is kimagaslanak az azeri típusú együtteseket könnyedén szokták verni otthon is kiütéssel nyertek (4-1).

Giovanni de Biasi Albániát kijuttatta 2016 -ban, ám az azeri projekt hamvába holt (közte az Alavesnél tevékenykedett). Barátságos meccseken megy a Fekete-tenger mellettieknek, hétvégén Észtországba is nyertek (2-0), ám a minőségi riválisokkal szemben rendre besűlnek.

Ausztria ma teheti biztossá matematikailag is a kijutást, ami ma realitássá is válik minden szinten. Tippem: 1-3

Azerbajdzsán - Ausztria: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp