A Bundesliga legrosszabb, illetve legjobb formában lévő együttese méri össze tudását a német pontvadászat nyolcadik fordulójában.

Elég csábító a VfB Stuttgart 2.70-es oddsa, azonban mind tudjuk, a váratlan rossz, illetve remek szereplések is ugyanolyan váratlanul szakadnak meg. Teljesen egyértelmű, hogy a Union Berlin kerete nem alkalmas a két frontos terhelésre. A keretet sokkal jobban mélyíteni kellett volna, a nemzetközi szerepléshez nem igazán hozzászokott csapat (nem véletlen búcsúztak tavaly is már márciusban az EL-től) nem bírja a Bajnokok Ligája - Bundesliga erőltetett menetét. Érkezett ugyan a rutinos Bonucci, és Gosenst is megszerezték a fővárosiak, de úgy tűnik ez nem lesz elég az elmúlt évek parádés eredményeinek megismétléséhez. Sorozatban 7 tétmeccset bukott a gárda, de ami még aggasztóbb, az a 16 gól, amit ezeken a találkozókon bekaptak, pedig nem nevezhető szedett-vedett védelemnek Fischer mester berlini fala.

Ezzel szemben Stuttgartban még a legvérmesebb szurkolók elvárásait is bővel túltejesíti a csapat. Guirassy nevét már lehetetlen megkerülni, eszméletlen formában fossa a gólokat a guineai támadó. A tavalyi szezonban összesen szerzett 12 találatot, viszont idén már 7 forduló után 13 van a neve mellett. A Lipcse ellen óriási pofonba szaladtak Itoék (1-5) ezt a meccset leszámítva viszont nagyon biztató a játék, és az eredményességük is egyaránt. 22 lőtt góljuk mellett csak 8-at kaptak, valósággal szárnyalnak, ha nyernek akkor általában sima hendi a vége...

A nagy számok törvénye alapján persze akár ma is végetérhet mindkét sorozat, raáadásul elég meglepő mindkettő tendencia, ezért én inkább a gólok vonalán maradva egy gólgazdag összecsapás mellé teszem le a voksomat.

Tipp: 2-2

1. FC Union Berlin - VfB Stuttgart: Gólok száma - Felett/alatt tipp