Egy nagy veterán a tegnapi napon elhullott,de még egy nem eshet el. Ez lehetne a jelmondata a ma esti mérkőzésnek a bázeli tornán. Történetesen Andy Murray csap össze Martin Tomas Etcheverryvel. Az első fordulóban kerültem a brittet hisz nagy kérdőjel volt,hogy jó formában van,de szerencsére feledtette az elmúlt hetek fiaskóit. A mostani időszakban a sorsolás sem volt kegyes Andyhez,de e tornán a csillagok is neki kedveznek. Az ázsiai túra nem alakult jól hisz három tornán is próbára tette tudását,de csak egy győzelmet hozott össze. Azért első és második körös ellenfeleknek pokoli nehezet kapott azt illő megjegyezni. Egy top20-as és egy top40-es játékos nem épp leányálom. Itt Svájcban az első fordulóban meglepően jól mozgott már a találkozó elején a brit, pedig a német püfölte a tenyereseit a tőle megszokott módon. Ez meg is hozta a korai breaket Andynek,de Hanfmann tudott váltani és visszajött a szettbe. Azonban Murray lábbal továbbra is odaért a labdák mögé ,amivel csak elhozta az első szettet. Egy nehéz meccset sikerült megnyernie két szettben ami óriási lökést adhat neki.

Az argentin játékától sem ájulhattunk el az elmúlt hetekben. Hiszen az ázsiai kalandban sok örömét ő se lelte. Zsuhaiban nyert két meccset,meg Pekingben egyet kínkeservesen a százon kívül Harris ellen. Ez az eredménysor nem egy rettenthetetlen ellenfél képét festi. A bázeli tornán nagy meglepetésre legyőzte Kordát, aki ha őszinték akarunk lenni még mindig keresi a formáját. Elég halovány volt az amerikai. Második szerváiból elvétve tudott labdameneteket nyerni. A hosszú labdamenetekben többször elfogyott a türelme,leütni pedig nem tudta Tomast. Így pedig nehéz nyerni. Szerintem ellőtte a puskaporát az argentin és ma este a többszörös Grand Slam bajnok brit örülhet majd.

Murray, Andy - Etcheverry, Tomas Martin: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp