A tavalyi, csalódást keltő 9. hely után merne nagyot álmodni a Nice.

Digard irányításával nem lett meg az európai kupaporond, ráadásul bántóan simán, kilenc ponttal csúsztak le végül a Konferencia Ligáról. Persze lehet kifogásokat keresni, például a rendkívüli sérüléshullám igencsak megnehezítette a dolgukat, ezzel a kerettel sokkal többre voltak hivatottak. Az új idénynek már Fariolival vágtak neki, aki maradt a 4-3-3-as felállással, elődje kudarcának ellenére. Kasper Schmeichel az Anderlechtbe távozott, de már bátran kijelenthetjük hogy ezzel nagyon jól járt a csapat, a 24 éves lengyel Bulka kiválóan kezdett, szinte kivédi az ellenfelek szemét: kilenc meccsen mindössze négyszer tudták bevenni a hálóját. Nagyon jól, mondhatni betonbiztosan működik a Nice védekezése: aki összerántja a hátsó alakzatot, az egyértelműen a nagy öreg (már 40 esztendős!) Dante, mellette stabilan teljesít Todibo is, aki teljesítményével lassan be fogja magát küzdeni a francia válogatott kezdőjébe is, de óriási a verseny a posztján és minőségileg is széles a paletta. A széleken Bardnak és Atalnak kell nagyot mennie, hogy továbbra se nagyon zörögjön a piros-feketék hálója. A két gólfelelős Laborde és Moffi, a Paris Saint Germain ellen is ők szállították a győzelmet, az igencsak súlytalan Clermont ellen folytathatja a remek szériát a gárda. A sorsolásuk sem volt éppen kedvező, de a PSG-Monaco-Marseille vonalat 9 ponttal abszolválták. Parádés.

A Clermont nem lesz ellenfél a Nice-nek, ha csak ma is annyit préselnek ki magukból amennyi feltétlenül szükséges, akkor is meg kell hogy legyen ez a meccs.

Tipp: 0-2

Clermont - Nice: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp