A 32 között a mai napon több érdekes összecsapásból válogathatunk. Az egyik ilyen az Ugo Humbert – Alexander Zverev összecsapás.

A franciák utolsó mentsvára Ugo bár nem olyan meglepő ha a formákat nézzük. Maximum Mannarinóban lehetett bizakodni,hogy talpon marad. Egyértelműen a legjobb állapotban lévő hazai játékos. Az ázsiai túra top3 játékosa közé teszem fejlődés tekintetében. Tstitspast,Rublevet is verte. Valamint a korábbi Grand Slam bajnok Medvedevtől is csak óriási csatában kapott ki ezen időszak alatt. Baselban is egy heroikus küzdelme volt Hurkaczal. Látszik mennyire élvezi a játékot és erről a pozitív hullámról le se akar szállni egyelőre. Giront is két szettben verte az első körben,de micsoda játékkal. Az első szervái mögött érinthetetlen volt és egy break labdát engedélyezet az amerikainak az egész meccsen. Jelen körülmények között egyértelműen Ugo energiában és formában is Zverev felett áll.

A német sérülése óta fokozatosan építette fel a játékát és úgy tűnt egy felfelé ívelő modellt ír le a formája azonban ez megváltozott. Ami könnyen lehet csak időszakos és a túlterheltség okozza,de pillantnyilag nem áll jól a szénája. Hiszen Csegtuban tornát nyert az ázsiai kaland első állomásán viszont azóta csak szenved. A következő kínai helyszínen még a lendület vitte,de úgy tűnik sok volt neki. Azóta gyors első fordulós zakók tarkítják az eredménysorát. A bécsi negyeddöntőben Rublev ellen is egy szettben tudta csak felvenni a versenyt,mert egyébként teljesen súlytalan volt a találkozón. A tegnapi napon Fucsovics ellen is nagyon szenvedett már az elejétől. Hazánk fia könnyedén hozta az adogatásait a német pedig csak sokszor kínkeservesen. Pedig Marci formája is a béka feneke alatt van. Az,hogy ő a favorit a névnek szól érzésem szerint.

A szorzó nagy a franciára ezért is vétek otthagyni,mert reális esélye van a sikerre.

Humbert, Ugo - Zverev, Alexander: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp