Ez jelenleg az a párosítás, ahol a gólok szempontjából figyelembe kell venni melyik csapat játszik otthon, illetve idegenben, mert a pályaválasztás és a tabella jelenlegi állása teljesen befolyásolja ezt a mérkőzést.

AC Milan annak köszönhetően, hogy az előző mérkőzésen végre gólokat szerzett, megverte a PSG-t és ismét bejött a továbbjutásra esélyes csapatok közé, viszont ehhez az kell, hogy hazai pályán támadjanak és menjenek a három pontért.

Dortmund továbbra is átmenetekből nagyon jó meccset tud magának kihozni, ahogy tette ezt a Newcastle ellen is mindkét mérkőzésen, ráadásul jelenleg nekik itt a Milan ellen egy iksz bőven elégséges, hiszen ha a PSG-t nem veri a Newcastle idegenben, akkor már-már zsebben a továbbjutás az utolsó forduló előtt.

Az elméletem az, hogy mivel a Milan van győzelmi kényszerben, ráadásul hazai pályán teszik mindezt, nem engedhetik meg maguknak, hogy beálljanak a kapujuk elé és várják a Dortmund támadásait, amiből esetleg egy-egy értelmezhető kontra végén betalálnak, és maguk javára billentik a mérleg nyelvét. Itt kőkeményen bele kell álljanak a mérkőzésbe, és gólt kell szerezzenek, hiszen egy 0-0 akár a továbbjutásukba is kerülhet.

A vendég Dortmund pedig pontosan erre fog várni, hiszen átmenetekből rengeteg helyzetet képesek kialakítani, amiből minden bizonnyal legalább egy gólt képesek szerezni. Ugyanakkor az eredmény tartásában sem a legbiztosabbak, hiszen a védelmük nagyon sebezhető s bár jól mutat az eddigi 4 BL meccsen kapott 2 gól (ami 0,5 kapott gól/meccs), a lényegesebb információ a nagyobb mintán keresendő, ami a bajnkságban figyelhető meg a 12 meccsen bekapott 19 gól (1,58 kapott gól/meccs).

Számomra ez a párosítás gólokra van itélve, remek kis adok kapok alakulhat ki ezen a mérkőzésen, egy élvezetes mérkőzésre számítok, ahol a GG-nek jönnie kéne.

AC Milan - Borussia Dortmund: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp