Dél-Korea és Grönland meccse igazi kuriózum. Grönland először és utoljára 2001-ben járt vb-n, érthető okokból nem igazán van előttem a torna, meg igazából ha előttem is lenne, azóta kb azoknak a játékosoknak a gyermekei játszanak ezen a tornán.
Grönlandról próbáltam keresni ezt-azt még a torna előtt, de valamiért rendre elvittek a fotók, nem egy gyenge hely. Kicsit ilyen fordított Ausztrália, itt is inkább a partok mentén van élet, és egyben sportélet, csak amíg Ausztrália középső része inkább sivatagos, itt jeges, havas minden.
A grönlandiak vikingek, skandinávok, szóval nem állnak messze a norvég-svéd-dán kézitől. Nyílván más szinten játsszák, de azért aki követi a női és inkább a férfi utánpótlás tornákat nyáron, az jól tudja hogy azokon Grönland lazán sokszor éremesélyes csapatnak számít. Persze az a fizikális fölény, ami megvan mondjuk lányoknál u17-ben, 19-ben u20-ban, az felnőtt szintre elvész. Ettől függetlenül azért egész ügyes játékosok ők. Dán mester edzi a csapatot, és nem vb-ét nyerni jöttek ők, de lesznek meccsek, időszakok, amikor tudnak akár dominálni is. Norvégia ellen az első 12-15 percben szinte meccsben voltak, aztán Mörkék nyílván nyitották az ollót. Viszont a norvég csapat a női kézi közvetlen elitje, mellesleg a dinamika mellett ezek a norvég csajok súlyban is ott vannak, főleg a tengelyben. Dél-Korea játékosai szó szerint súlytalanabbak, amit amúgy lábmunkával próbálnak kompenzálni. Viszont ez a Dél-Korea annyira nem félelmetes csapat már, a játékuk is sokkal európaibb, mint volt évekkel ez előtt. Norvégia ellen 7-ig jutott a félidőben Grönland, egy gyengébb csapat ellen összejöhet a 9. Ez is egy vállalható tipp 2.00-ás szorzó felett.
(köszönet MessiÁs-nak, aki kommentben javított. Sikerült összekevernem Feröer-t Grönlanddal, amiért elnézést.) Ugyanakkor a tippet továbbra is jónak vélem!
Hozzászólások 5
MessiÁs
Feroerrel kevered szerintem Gronlandot. Feroer a feljovo csapat.
oakland23
Amúgy ja! Totál igazad van! Szó se róla, mocskosul összekevertem őket, de ettől függetlenül szerintem a tipp jöhet!
MessiÁs
Marmint Gronland sosem volt eremeselyes csapat semmilyen utanpotlas tornan, foleg mert az amerikai kontinenshez tartoznak. Feroer volt aki verte pl a danokat
MessiÁs
Abszolut johet, en is kineztem magamnak. Ez a Korea mar nem az a rettegett Korea akivel minimum a 8kozott kellett szamolni.
Sok sikert nekunk.
oakland23
Tiszta sor. Full összekevertem őket!