A Premier League szokás szerint hű önmagához és szinte minden hétvégére tartogat számunkra egy élvezetes, rangadónak számító mérkőzést. Pep Guardiola az útobbi évek mumusa ellen küldi pályára vasárnap este a játékosait, lássuk mi várható.

Pep az útobbi idők BL kudarcaiból tanulva és az előző szezon alapján rájött arra, hogy a játékosai csúcsra pörgetése tavasz végére, nyár elejére kell megtörténjen, hogy minden fronton harcba szállhassanak a végső győzelemért. Nem egyszer fordult elő, hogy tettemes hátrányt tudtak ledolgozni akár a Liverpool, akár az Arsenal ellen a tavaszi menetélüsknek köszönhetően. Ezzel csak arra akarok rámutatni, hogy késő ősszel, a decemberi hajtás elején nem szükséges a Citynek mindent is beleadni, és a másodikra rúgni egy harmadikat, vagy egy harmadikra egy negyediket. Nekik bőven elég a magabiztos győzelem, akár csak minimális 1-2 góllal, a lényeges dolgok tavasszal dőlnek úgyis el.

A Tottenham egy kisebb gödörbe került a Chelsea ellen elszenvedett első vereség után és azt sorozatban még két 0 pontos mérkőzés követte. Viszont a sok sérült/eltiltott ellenére Postecoglou megmaradt a taktikájánál, továbbra is nagyon feltolt védelemmel játszanak, rengeteg helyzetet tudnak kidolgozni, ezt bizonyítja az előző heti Aston Villa elleni meccsük, ahol egyáltalán nem érdemeltek vereséget, sokkal inkább volt egy ikszes meccs. Ebből a vereség spirálból kellene kijönni, szerencsétlenségükre pont a City következik, viszont van két dolog ami mindenképp mellettük szól: az egyik az elmúlt évek sikerei a City ellen, egyszerűen ők képesek minden évben borsot törni Guardiola orra alá, legyen akárki a Tottenham kispadján. A második dolog pedig a heti egy meccses ritmus, jóval pihentebbek, felkészültebbek lehetnek ezen a meccsen, mint a City, hiszen nekik csak a bajnokság van, nem kell hétközi meccseket lejátszanak és plusz utazásokkal töltsék a drága idejüket.

Úgy gondolom a City nyerni fog ezen a mérkőzésen, de nem tesz 3 gólos különbséget közé, nálam ez 2.5ös vendég hendi.

Manchester City - Tottenham: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp