Nincs itt semmi látnivaló, kérem távozzanak! De írhatnám azt is, hogy csak a szokásos. Back to 2019, fater kórházban, folyosón kocka tv, kép mint a mesében, hol volt hol nem. Fater a meccseket intenzíven éli meg, kórházi tv-n hang nem igazán volt, így bizony másfél óránként két naponta azért zúgott a bazdmeg rendesen, de legalább arra a másfél órára legalább máshol jártak a gondolatai...

Ott 2019-ben a Szenegál elleni meccset pont egy Montenegró elleni csúfság előzte meg. Lányaink ott 25-24-re kaptak ki Montenegró ellen. Ezt a montik elleni meccset követte a Szenegál elleni találkozó. A vége 30-20, egy 17-9-ces félidő után sikerült egy gyengébb 2. játékrésszel 30-ig jutni.

Szóval a Brnovicék elleni pofon megvolt, most jöhet ismét a javítás. Szenegál a nem rossz, de nem is jó kategória. Vannak erényei, vannak hibái, és hála az égnek, utóbbiból azért több van.

Ránk jellemző, hogy egy pofon után képesek vagyunk talpra állni, és jellemző, hogy pofon után a következő meccsen a kezdések, első 10-15 percek jók szoktak lenni. De volt már olyan a múltban, hogy a semmiből győztük le Dániát pár éve, meg lehetne sorolni.

A 4 évvel ez előtti Szenegál elleni találkozón úgy nyertünk simán, hogy a már lejtmenetben lévő Háfra Noémi dobott egy 2/10-et. De azt is úgy, hogy 1/9-nél a végén (tényleg a meccs legvégén) dobott egy óriási kapufás gólt, ami már nem osztott, nem szorzott. Jobb helyen ilyenekért megverik.

Itt most 14 gól kell a boldogsághoz. Látva a játékunkat, necces, mert simán benne van, hogy görcsösek lesznek a csajok. Viszont Szenegál nem játszik gyorsan, szóval nekünk sem kell rohanni sehová. Nem is baj, ha nincs őrült tempó, mert ha van, a mi lányaink a fülükön veszik a levegőt. Abban is bízom, hogy többen magukba néznek, és összekapják magukat. Talán Golovin is észhez tér, van még pár meccse, és Albeket a pályára teszi. Egy átlövőnek kinéző átlövőnk van, aki képes gólt lőni felugrásból, erre az a vakond Vova nem teszi be még a keretbe sem. Ó Istenem, ekkora ökör.

Aztán Szenegálnál egész jó, amikor Kamdop 3-mast védekezik, lábon verhető, még így is, hogy pár kg-mot dobott le magáról Cvijic módjára. A szélsők is egész sűrűn segítenek befelé, így a 4 évvel ez előtti meccs statjait megnézve, ez akkor is így lehetett. Háfra sokszor húzta le szélre, bízzunk benne, hogy most is megoldja Kuczora vagy a Vámos-Simon duó. Olyan igazán acélos kapusuk sincs, annak ellenére, hogy kevés gólt kaptak.

Abban bízom, hogy a csajok nem félnek majd a falba menni, és nem félnek majd a pofonoktól. Papp is szépen dobta a gólokat,, amikor lendületből jött, Klujber, Vámos, Simon is képes lesz lábon megverni a szenegáliakat középen. Juhász nagyon jól szállt be Montenegró ellen a végén. Albeket is várom, én úgy vélem, egy olyan első félidőt kapunk most a lányoktól, amely teljesen elfogadható. Szenegál ellen pedig illene gyorsan játszani, amikor a szituáció úgy adja, mert az említett Kamdop pl. olyan lassan fut vissza, hogy ott rendre rés van a helyén, akár egy-egyben, akár 2-1-ben indulunk rá, a védő nem tudja lekövetni a támadó mozgását, vagy max 2 percet érően odacsap.

Szenegál (n) - Magyarország (n): Magyarország (n) által szerzett összes gól száma - elsõ félidõ - Felett/alatt tipp