Quique Sanchez Flores. Ő a Sevilla harmadik edzője a szezonban, hétfőn ugyanis Diego Alonso is lapátra került. Ebben mondjuk sok csoda nem volt, a Copa del Rey meccsen kívül mérkőzést nem nyert...

A Sevilla lejtmenete ott kezdődött, amikor a költségvetési lyukakat foltozták, és Diego Carlost valamint Koundét is pénzzé tették. Ment kis időre Ocampos is, aztán nem is az volt a baj, hogy ők mentek, hanem az, hogy akik jöttek, azokra nagyjából egy szót lehet használni: gatya.

Fernando, aki volt annak triónak a tagja még Bono kapus előtt, éjjel-nappal sérült. Bono a szaúdiak szivattyúzza pénzügyileg. Közben a jó nevű spílerek idő közben megöregedtek. Ramos, Rakitic, Navas manapság ilyen sorozatterhelés-mellett az csoda, hogy nem sérülnek halomra. Ja, de! A Sevillánál egy komplett kezdőcsapat sérült, szóval a mai starting elevent nem az új mester állítja össze. Inkább az orvosi stáb...

A Sevillát láttam a Mallorca ellen, láttam a hétvégén (friss 'élmény') a Getafe ellen. Amikor egy Getafe lefociz, amikor egy Getafe kombinatívabb, attraktívabb focit játszik a LaLigában, ott azért érezni a bajt. A Sevilla játszott nemzetközi kupameccseket, igen kevés sikerrel, az egyébként sem acélos önbizalom olyan meccsekkel, mint a PSV elleni, az igencsak széthullott.

A Granada sem egy olyan együttes, amelynek más célja lenne, mint bennragadni. Viszont hazai pályán elég jó, egyedül első hazai meccsén a Rayo ellen maradt gólképtelen. A másik hét alkalommal otthon betalált, és a hétből 4-szer minimum 2-szer.

Szerintem a tipp kulcsa, hogy a Granada lője az elsőt. Simán sanszos, hisz a Sevilla olyan kesze-kusza 11-gyel lép pályára, hogy az elképesztő. Ehhez jöhetnek még hátul a hibák, a Granada meg otthon tényleg életképes. Bryan Zaragozát nem véletlenül vitte el a Bayern (nyáron csatlakozik majd), Uzuni, Boyé Villar, tényleg nem egy rossz együttes, és otthon nem is gyenge annyira. Simán el tudom képzelni, hogy ebbe a Sevillába még rúgnak egyet (kettőt), mert nagyon padlón van. Védői Gudelj vagy Ramos (inkább előbbi) kb. térden járnak, a sok sérült miatt nincs pihenőjük. Pedrosa és Juanlu meg nem a prime Navas-Acuna duóra emlékeztet, ezért kell még Salas is hátra. Így viszont magára húzza ellenfelét a Sevilla. Nem tudom, QSF mit akar este, szerintem a Sevillának már az iksz sem lenne rossz, viszont a Granada a satnya 8 pontját csak szeretné 3-mal megtoldani, és mikor, ha nem most. Ennek a Sevillának max a neve félelmetes, de a teljesítménye a béka s*gge alatt van.

Granada - Sevilla: Granada által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp