A portugál kupa történelmének legsikeresebb csapata a Benfica. A 86 nekifutásból 26 alkalommal megnyerték a sorozatot, ám legutóbb 2017-ben így már nagyon kivannak éhezve egy újabb trófeára. A csapat remek formában várja a találkozót. Minden sorozatot figyelembe véve immáron öt nyertes és tíz veretlen meccsük van zsinórban. A hétvégén simán intézték el az Arouca csapatát idegenben (0-3), Rafa Silva és Kocku remekbe szabott játékának köszönhetően. A portugál ász ezzel tizedik gólját szerezte a szezonban és piszok jó formába lendült (legutóbbi három meccsen 2 gól 4 assziszot jegyez). A csapat a remek szezonja ellenére csupán a második a ligában miután a Sporting is közel hibátlanul teljesít eddig. A bajnokok Ligájában a csoportból ugyan búcsúztak, de a harmadik helyük Európa Liga folytatást ért, amit majd február közepén a Toulouse ellen vívnak meg. A hétvégén sima meccs elé néznek a kiesés elől menekülő Rio Ave ellen így azt gondolom maximális erőbedobással mennek neki a Braga elleni meccsnek.

A vendégek sincsenek rossz formájában, viszont óriási minusz nekik hogy hétvégén a hazaiakkal ellentétben nekik egy piszok kemény meccsük lesz a Porto ellen ráadásul vendégként. Véleményem szerint ezt a sorozatot nagyon okosan skippelik ha úgy alakul a meccs hogy nincs sok sansz és rákoncentrálnak a hétvégi hat pontos rangadóra. Banza és Niakite az Afrika kupa miatt továbbá kivált a csapatból, így a védelem közepén is új megoldást kell találnia Jorge Arturnak és újra kezdhet Jose Fonte akit 40 évesen valószínűleg beforgatnak majd párszor a hazaiak. Azt azért ne felejtsük hogy a vendégek támadói kivételes formában lövöldözik a gólokat mostanában, így a mindkét csapat szerez gólt és hazai győzelem kiváló tipp lehet.

A két csapat legutóbbi két meccsét (bajnoki) a Benfica nyerte 1-0ra, ellenben van miért visszavágniuk mert tavaly a kupa negyeddöntőjéből éppen a Braga ütötte ki őket hosszabbítás után.

Benfica várható kezdő 11:

Trubin; Aursnes, A. Silva, Otamendi, Morato; Neves, Kokcu; Di Maria, R. Silva, Mario; Cabral

Braga várható kezdő 11:

Matheus; Gomez, Fonte, Saatci, Borja; Carvalho, A. Horta; Lopes, Pizzi, R. Horta; Ruiz

Tipp: 3-1

Benfica - S.C. Braga: Benfica nyer, és mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp