Sokat gondolkodtam, hogy foglalkozzam-e ezzel a mérkőzéssel, mivel kupa meccsről lévén szó, nem tudtam egészen idáig eldönteni, mennyire teszi oda magát Guardiola és csapata az esti mérkőzésbe.

Tudni illik, hogy a két kupa sorozat közül az FA kupa a nagyobb presztízsel bíró, legrégebbi kupasorozat, amit a szurkolók és a csapatok is komolyabb hadszintérnek vélnek és szeretik is komolyan venni.

Mindkét csapat hosszabb pihenő után várja ezt a mérkőzést, hiszen egyszerre töltötték le a téli szünetüket a két csapat, Guardiola csapatának ráadásul egy hosszabbításban kiharcolt, önbizalom növelő győzelemmel tudott elmenni "telelni", ráadásul De Bruyne úgy tért vissza a csapatba, ahogy azt sokan várták, ezen a mérkőzésen szerintem már stabil kezdőként kaphat szerepet, s egy ilyen pihent klasszis jelenléte létfontosságú lehet a City tavaszára nézve.

Ami nálam a vendégek felé billenti a mérleg nyelvét az Heung-Min Son hiánya, egymaga az alfája és az omegája ennek a Tottenhamnek, a maga 12 góljával és 5 asszisztjával a csapat legfontosabb embere és egyben csapatkapítánya. Az elmúlt 10 egymás elleni meccsükből nagyban neki köszönheti a Tottenham éppen aktuális menedzsere, hogy mindössze háromszor tudott győzelemmel pályát elhagyni a Manchester City.

City a tavaly remekül sikerült behúznia a bajnoki és BL mellett az FA kupát is, amivel mégjobban ráerősítettek a korszakos csapat jelzőre, ezt a hármast ha sikerülne megismételni rögtön a következő évben azzal végérvényesen beírnák magukat a történelem könyvekbe.

Son hiányát nem látom, hogy tudná a City ellen elbírni a Tottenham, City az elérhető legjobb kezdőjét küldheti ma este a pályára, nálam ez a mérkőzésen a vendégek a favoritok, rájuk teszem a tippem.

Tottenham - Manchester City: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp