A spanyol bajnokságban zajlik az élet. Szombaton a Real Madrid kiizzadta a sikert a Las Palmas otthonában, és ha nem is gálameccsekkel halad előre, azért halad. Ellenben a nagy rivális Barca, amely a Villarreal ellen kapott ki 5-3-ra, majd a meccs után Xavi azt mondta, neki enni elég volt, a szezon végén feláll. A katalánok megint témát szolgáltatnak, közben nem történt semmi, csak az, hogy Gavi nélkül nincs energia a csapatban, a kapuban meg most nem jönnek azok a ter Stegen bravúrok, amelyet pl. a bajnoki címet jelentették. Ja, meg ugye Lewandowskit le kéne ültetni a padra, mert kis túlzással mínusz egy ember.

Na, de ennek nincs itt a helye, illetve annyiban talán igen, hogy a Gironának jól jött a Barca pofonja. Ha nyer a Celta ellen, visszaveszi az első helyet a tabellán. Ez lehet a cél, mert február eleje nagyon keménynek tűnik, amolyan vízválasztó időszak. Jön a Sociedad, a Real Madrid és a Bilbao elleni csörte, angolosan top six-be tartozó csapatok, mind-mind hat pontos összecsapás. Michel sosem beszél bajnoki címről, viszont azt kezdi elfogadni, hogy innentől a top4 realitás, és reálisan nézve a BL-indulás az, aminek azért innen illene összejönni.

A Celta a bennmaradásért küzd, mindössze 2 pontra a kiesést jelentő 18. helytől. Peches egy idény, sok-sok olyan meccse volt, ahol bár nem játszott rosszabbul, mint ellenfele, mégis kikapott. Nagyot küzd a Celta, nagyot küzd a Sevilla is, mindkettő önmagával és a körülményekkel is harcol.

Nekem nagyon beégett a két héttel korábbi Almeria-Girona, ahol a Girona idei legrosszabb meccsét hozta, kapura sem nagyon lőtt, de ott Savinho nem volt jól, és nem kezdett. Most elvileg nincs gond, így reméljük, az IGAZI Gironát kapjuk, amely lövi és kapja a gólokat. Otthon Aspasék sem lesznek passzívok, főleg nem a meccs elején, amikor a Girona leginkább sebezhető. A Girona viszont nagymestere annak, hogyan kell hátrányból visszajönni, 1, 2 sőt 3 gólos hátrányból is hozott már vissza meccset. Úgy vélem, közel 4.00-es szorzó mellett Girona-meccsen ez vállalható opció, Dobvyk, Savinho és Couto is kezdő elvileg, így pedig szinte közelező

Celta Vigo - Girona: Mindkét csapat gólt szerez - 1. félidő - Igen/Nem tipp