A mai napon Rotterdamban az esti fő mérkőzés az Felix Auger Aliassime –Andrey Rublev összecsapás lesz. Tekintve egymás elleni mérlegüket nem túl kecsegtető a kanadaira nézve hiszen 1-4-es mutatóval áll.

Hiába rúgta ki Toni Nadalt és próbált változtatni Felix a fényt így sem látni az alagút végén. Tavaly Baselban tornát nyert és azt remélhette ő is és a rajongói,hogy végre elindult a helyes úton. Azonban nem a kiegyensúlyozottság mintaképe ez nyilvánvaló. Hiszen idén nagyon döcög a játéka. Aucklandben rögtön egy nagy pofonba beleszaladt amit Altmaiertől kapott. A vesszőfutásai azóta sem értek véget. Medvedev ellen szettet sem tudott nyerni az Ausztrál Openen.Montpellierben az elődöntőben Bublik várt rá.Az első játszmában sokat rontott a kazah. Persze fordult a kocka és hiába érkeztek nagy ütések is Augertól azzal,hogy minden labdát visszatett a kazah egyre többször belehibázott Felix és még a ziccereknél is sikerült ellőni a labdákat. A harmadik játszma elején sikerült lemásolnia,mint az előző szettben és hiába dolgozta ki a labdamenetet óriási outot ütött amivel break hátrányba került és végül bukta a meccset is.

A másik oldalon pedig a stabilitás mintakép áll Rublev személyében. Kár lenne vitatni,hogy ATP250-500-as tornákon top3-as játékos az orosz. Olyan sorozatokra képes a kisebb versenyeken ami egészen elképesztő. A tavalyi évben volt egy pici hullámvölgye,de a mezőny többi játékosát nézve említésre sem méltó. Egy honkongi tornagyőzelmmel hangolt az Ausztrál Openre. A Grand Slamen se vallott szégyent,de a szokásos módon a régi beidegződésein nem tud változtatni. Hiszen aki ellen nem megy a játék vagy a Grand Slam tornák végjátékában mentális blokkot képez saját magának. Akik ellen viszont megy a játék és a kisebb tornákon hallatlanul könyörtelen.

Egyértelmű,hogy kevesebb hibával játszik Rublev amivel képtelen felvenni a versenyt a kanadai. Nem ok nélküli az egymás elleni meccseiken a gyenge szereplés Aliassime oldalán. A bemelegítés megvolt az orosznak így nincs akadálya az újabb sikernek.

Auger Aliassime, Felix - Rublev, Andrey: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp