A két együttes legutóbbi két találkozóján négy-négy gól született, ez kedden is összejöhet.

A Tottenham Hotspur 2008-ban nyert utoljára Angol Ligakupát, s minő véletlen, hogy épp az ellen a Chelsea ellen, akivel kedd este a Wembley Stadionban mérkőzik meg a döntőbe jutásért.

Azonban nem a 2008-as a csapatok legfrissebb ligakupa-döntős élménye, hiszen 2015. március elsején is finálét játszhatott a két gárda, mely végül John Terry és Kyle Walker öngóljának köszönhetően a kékek kétgólos sikerével ért véget.

Nem árt tudni, hogy az Angol Ligakupa elődöntője két mérkőzésből áll, úgyhogy a hátrányba került csapatnak a január 22-én sorra kerülő visszavágón még lesz lehetősége javítani.

január 08., kedd

Szorzók a mérkőzésre:

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-01-08, 07:00