Marcinak lassan kezd megszokássá válni a svájci játékossal összecsapni. A múlt héten Torontóban, most pedig Cincinnatiban fog Stan ellen pályára lépni.

Az idén harmadjára

A magyar játékosnak nem kell lehajtott fejjel a meccs elébe nézni. Májusban Genfben úgy verte híresebb játékostársát, hogy az a második játszmában az fel se került az eredménytáblára, és a múlt héten olyan drámai meccset vesztett ellene a döntő játszma tie-breakjében, amelyet 6-1-s nyitószettel kezdett és négy meccslabdát baltázott el. Tehát, ilyen tényekkel az önbizalom nem hiányozhat.

Nem kell elfogultan azt sem azért elfelejteni, vagy épp tudatosan figyelmen kívül hagyni, hogy Wawrinka most kezdi összekapni játékát és kezdi újra verni az élvonal egy részét (Dimitrov, Kyrgios, Schwartzman, Nishikori). Minden érdem a Fucsovicsé a svájci játékos ellen eddigi elért eredményeiért, még akkor is ha akadna aki azt mondaná, hogy Stan a képességeinél alacsonyabb színvonalon játszott eddigi meccseiken. Akárhogy is nézzük, Wawrinka kissé más kaliberű játékos még, de ez nem jelenti azt, hogy Marci esélytelen (2.80), hiszen top 50-s játékos, ami azt tükrözi, hogy nem véletlenek a jó eredmények. Habár Wawrinka annyira jól mozog újra a pályán, hogy Kei Nishikorit egy rutinos 6-4, 6-4-s győzelemmel ejti a versenyből, azért még nem legyőzhetetlen. Bárkinek is szurkol egy rajongó, annak mindenképp örvendenie kell, hogy Stan hosszan tartó és bosszantó térdsérülése már a múlté és hatása a játékán már nem látszik.

Wawrinka továbbjutását 1.44-s szorzóval számolják. Ha a svájci játékos pályafutásának sikereire visszatekintünk, kissé meglepő lehet, hogy a háromszoros Grand Slam-győztes csak egyszer nyert masters-tornát eddig (Monte Carlo 2014). Reméljük, hogy Ohióban sem növeli ezt a számot és Marci lesz az, aki egy nagyméretű meglepetést okoz ma az amerikai tornán. A Guillermo Garcia-Lopez ellen aratott győzelemmel, pályafutása során eddig első alkalommal nyert egymás után két meccset masters-tornán, ami az indulási lendületnél számít.

Djokovic Golden Masters hajszája a címvédő ellen folytatódik

Novak Djokovicnak még csak Cincinnatiben kell győznie, hogy elmondhassa, hogy minden masters-tornán győzött. A sokat emlegetett Golden Masters cím elérését első teniszezőként teljesítheti a hétvégén, de a mutatott játékformája nem túl biztató a végső célra. A következő meccsén, a tavalyi győztes, Grigor Dimitrov sem áll majd félre a szerb útjából, még akkor sem ha Novak mind a kilenc masters-torna megnyerésének történelmi vívmányát kergeti.

Novak Djokovic (Fotó: STRINGER Image / Shutterstock.com)

Különös ösztönzésnek számít Novaknak az is, hogy eddig már öt alkalommal volt az ohiói torna döntőjében és mégsem sikerült egyszer sem győznie. Háromszor Roger Federer, kétszer pedig Andy Murray gátolta meg Novak végső örömét. A nyolcaddöntőben a játékformáját vesztett bolgárnak mentális szempontból elég nagy hátránya van, hiszen kilenc egymás elleni meccsből csak egyszer verte a volt világelsőt. Látszik is jól az esélykülönbség a szorzókon is, Djokovicnak 1.24-s, Dimitrovnak 4.10-s szorzót ajánlanak a bukik. Mivel a szerb nem mutatta épp csúcsformáját Mannarino ellen és Grigor is talán extra motivációval fog játszani tavalyi győzelmének színhelyén, nem is elképzelhetetlen, hogy döntő játszmára kerül sor ami majd eldönti a továbbjutót (2.70).

További kiemelt csütörtöki meccsek Cincinnatiből:

  • Milos Raonic - Denis Shapovalov:         1.52 - 2.55
  • Robin Haase - Pablo Carreno-Busta:    2.40 - 1.57
  • Hyeon Chung - Juan Martin Del Potro: 3.60 - 1.30
  • Karen Khachanov - Marin Cilic:              2.55 - 1.52
  • Kevin Anderson - David Goffin:               1.55 - 2.45


Fogadj a Cincinnati masters-tornára!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.