Az elvesztett Wimbledon-döntő után ideje, hogy Roger Federer (ATP 3.) ismét játéknak lendüljön keményebben, hiszen nemsokára rajtol a US Open. Andrey Rublev (ATP 70.) már egy jó kis próbának bizonyulhat a nyolcaddöntőben, annak ellenére, hogy a bukik szerint az orosz továbbjutásának valószínűsége kicsi.

augusztus 15., csütörtök

A hétszeres bajnok Rogernek az első meccse az ohiói Masters-tornán csupán "bemelegítő" volt Juan Londero ellen, hiszen 62 perc alatt búcsúztatta a 26 éves és a világranglistán 55. helyen álló argentin játékost. Így akár azt is mondhatni lehet, hogy rutinból jött ez a siker és játékszínvonalának pillanatnyi magassága még ismeretlen.
Rublev, aki a selejtezőkből kényszerült indulni, már négy meccsen van túl Cincinnatiban és a Stanislas Wawrinka elleni sima győzelme után esélyt kapott a híresebb svájci játékossal is összecsapni. Roppant hullámzóak még mindig szereplései, de alkalmanként (mint ahogy az ohiói tornán is bizonyította) nagy meccsekre képes neves ellenfelek ellen. Az viszont tény, hogy ezek inkább kivételek maradtak mostanáig és arról is beszélni lehet, hogy híresebb legyőzöttjei mint például Tsonga Marseilleben, Cilic Miamiban, vagy éppen Thiem Hamburgban, nem a legjobb formájukban érkeztek.
Az senki számára nem titok, sem pedig meglepetés, hogy Federer a hatalmas esélyes, de talán a szorzók kissé túl szigorúak az orosszal. Rublev veszélyesebb lehet mint egyesek gondolnák, ezért megérheti körülnézni a szorzók között.

Néhány szorzó a mérkőzésre

  • Federer nyer 2-0-ra: 1.44, 2-1-re: 4.20
  • Rublev nyer 2-0-ra: 14.00, 2-1-re: 14.00
  • Játékok száma 19.5 Felett: 1.57, 19.5 Alatt: 2.38
  • Szettek száma: 2.5 Felett: 3.35, 2.5 Alatt: 1.32
  • Összes Tie-break: 0.5 Felett: 2.75, 0.5 Alatt: 1.45

Fogadj itt a mérkőzésre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.08.15. (09:55).

További kiemelt meccsek Cincinnatiból

augusztus 15., csütörtök

augusztus 16., péntek