A 18 éves, ifi világbajnok, Jannik Sinner (ATP 78.) és a 21 éves Mikael Ymer (ATP 76.) ígéretes összecsapásának nézünk elébe a francia kemény borítású tornán.

február 04., kedd

A két fiatal srác a rendkívüli tehetségüket azzal is bizonyították, hogy a tavaly sikerült a Next Gen Finals ifi világbajnokságra kvalifikálódniuk, ahol meg is mérkőztek egymással. Az olasz Jannik akkor három játszmában verte a svéd Mikaelt, majd három napra rá, Alex De Minaurt is legyőzve megnyerte a milánói tornát. Ezt a győzelmét rögtön egy Challenger-győzelem követte Ortiseiben. Mégis, Sinner a 2020-as évet nem kezdte olyan jól, mint ahogyan zárta az előzőt, mivel Aucklandban első meccsén Benoit Paire-től, később az Australian Open második körében pedig Fucsovics Marcitól kapott ki.

Svéd ellenfele az idei szezont Dohában kezdte, ahol selejtezőből főtáblára jutva, kikapott az első körben, majd Aucklandban ugyancsak selejtezőből feljutva, elérte a második fordulót. Az Australian Openen második meccsén hatalmas ötszettes csatát vívott Karen Khachanov-al, aki csak a döntő játszma hosszabbításában tudta legyőzni. Bár a bukmékerek oddsai Sinnert mutatják esélyesebbnek, mégis a pillanatnyi játékformája talán az Ymeré jobb. Annyit még hozzá lehet tenni a milánói összecsapásukhoz, hogy Sinner három játszmás győzelméhez az is közrejátszott, hogy a svéd játékos csak 50%-át nyerte az első szervájával játszott pontjainak.

Míg eddigi pályafutásán Sinner három Challenger-tornát nyert (mind kemény borításon), Ymer négyet (amelyből hármat kemény borításon, egyet pedig salakon).

Néhány szorzó a mérkőzésre:

Sinner győzelem: 2-0 @ 2.50 2-1 @ 4.10
Ymer győzelem: 0-2 @ 4.00 1-2 @ 5.30
Játékok száma: Alatt 20.5 @ 2.48 Felett 20.5 @ 1.53
Játékok száma: Alatt 24.5 @ 1.62 Felett 24.5 @ 2.28
Szettek száma: Alatt 2.5 @ 1.57 Felett 2.5 @ 2.38

Fogadj itt az összecsapásra!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.02.03. (11:40).

További kiemelt teniszmeccsek: