Még alig porolták le magukról a madridi salakot a játékosok és máris Rómába lendülnek újra játékba.

Róma az utolsó nagy állomás a Roland Garros előtt. A nagyméretű salak verseny játékfelületének gyorsasága is hasonlóbb a párizsihoz mint a madridi volt, a lassúbb borítás még jobban kedvez a salakspecialistáknak. Rafael Nadal, annak ellenére, hogy meglepetésszerűen már a negyedöntőben búcsúzott a spanyol tornán és ezáltal elveszítette a világranglista első helyezését, kétségkívül ismét a Masters legnagyobb esélyese (1.45). A címvédő Alexander Zverev nagy önbizalommal érkezik az olasz fővárosban, hiszen Madridban ő lett a győztes, méghozzá úgy, hogy nem vesztette el adogatását egyszer sem a tornán (5.50). Az esélyesek listáján a madridi döntős és Rafa legyőzője, Dominic Thiem következik. A női verseny címvédője, Elina Svitolina, nem úgy szerepelt eddig a salakszezonban mint az év elején a kemény borításokon tette azt, de a tavaly szerzett bajnoki címe külön ösztönzés lehet a számára.

Elina Svitolina (Fotó: Jimmie48 Photography / Shutterstock.com)

A hétfői kínálat érdekes meccsekkel kedveskedik a rajongóknak, sok kemény összecsapás vár a rajongókra, de talán a nap meccse a Viktoria Azarenka (1.42) - Naomi Osaka (2.88) rangadó lesz. A japán lány még nem tudta áthozni a jó játékformáját a salakra, de a támadó játéka bárhol veszélyes lehet. Azarenka szemszögéből ez a meccs egy újabb alkalom, hogy még nagyobb lendületet vegyen visszatérése. Jelenleg csak a 84. a világranglistán, ezért szüksége lesz még átharcolnia magát néhány versenytábla keményebb első fordulóin. Ha már a visszatérési próbálkozásokról esett szó, akkor meg kell említeni, hogy Novak Djokovic is ma pályára lép a kiszámíthatatlan de nagyon tehetséges Alexandr Dolgopolov ellen. Az ukrán játékos már régóta sérüléssel küszködik és a bukik, annak ellenére sem, hogy Nolé még árnyéka sem jelen pillanatban régi énjének, nem sok esélyt látnak Alexandr sikerére (6.00). Djokovic győzelméért 1.14-s szorzóval fizetnek. Külön említést érdemel a Fabio Fognini - Gael Monfils összecsapás is, hiszen ezen a meccsen garantált a szép játék, de a két játékos nem éppen a két legmegbízhatóbb teniszező a sportfogadók körében. Fognini az esélyesebb (1.66), Gael játékában, mint ahogy azt Madridban is látni lehetett, a sérülésének hatása maradt még játékában. A francia viszont nem esélytelen (2.23).

További érdekes hétfői mérkőzések:

  • Kei Nishikori - Feliciano Lopez:    1.22 - 4.40
  • Karen Khachanov - Philipp Kohlschreiber:    2.28 - 1.63
  • Anastasia Pavlyuchenkova - Madison Keys:    2.28 - 1.63

Fogadj a hétfői meccsekre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.