A tizenhétszeres Grand Slam-bajnok csak úgy söpri ellenfeleit jobbra meg balra Melbourneban. Sima eredményeiből szinte az a következtetés vonható le, hogy már egyáltalán gémet nyerni ellene emberfeletti erőt igényel.

Bármennyire ígéretes is a 21 születésnapját ünneplő amerikai ellenfele, a negyeddöntőben Frances Tiafoenak nem sokan adnak esélyt (13.00). Az nem vitás, hogy olyan játékosokat verni, mint Kevin Anderson vagy Grigor Dimitrov nem kis dolog manapság, de folytonosság terén egyikük sem hasonlítható Rafával össze. Ott van a nagy tenyeres, a lapos és éles fonák, de a védekezése a legkihasználhatóbb gyenge pont a játékában és Nadal ellen ez általában döntő hiányosság. Ezen kívül, a szervája sem éppen olyan, amelyik különösebb gondot okozna a spanyolnak.

Érdekes látvány a fiatal Francest játéka a pályán, mert megvan benne az ártatlan öröm. Mint ahogyan a Dimitrov elleni győzelme után láthattuk, nem igazán jön, hogy elhiggye, hogy idáig eljutott. A teniszezői pályafutásának elsődleges célja a hozzátartozói segítése volt, mivel kisebb pénzügyi lehetőségekkel rendelkező családból származik. Ennek a célnak már eleget téve, most már jöhet a személyes vágyakért való küzdelem.

Frances Tiafoe (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

Frances nem hátrálhat

Tiafoe ösztönös játékát kemény taktikai fegyelemmel kell ötvözze, hogy ütőképes legyen egy olyan kaliberű játékos ellen mint Nadal. Szüksége lesz közel maradnia a hátsó vonalhoz, sőt, minél fentebb helyezkednie a pályán, mert úgy van esélye irányítani. Nem azzal a lábmunkával rendelkezik, amellyel hosszasabb labdamenetekbe bonyolódhat a spanyol bajnokkal. Nem mintha a gyorsaság hiányozna, hanem a védekező válaszai túl sterilek. Ha Nadal kényelmesen indítványozhat, akkor nem fogja Rafa pontépítő folyamatának morzsoló hatását elkerülni. Így, egy előkészítő labda elég is lesz Nadalnak, hogy utána kényelmesen zárni tudja a pontot. Nadal tapasztalata túl nagy, ahhoz, hogy ne fogjon az alkalmon.

Elméletileg, a lehető legkorábban kellene keresse a a labdákat megütni felpattanásuk után. Vállalnia kell a rizikót, mert másképp le lesz mosva a pályáról. Ebben sokat segítheti a háló közeli jó játéka. Röptéi stabilak és ha sikerül időt rabolni ellenfelétől, gyakran segítő megoldásnak bizonyulhat.

Minden jel (1.04) arra mutat, hogy Nadal stílusosan fog ismét az elődöntőbe jutni. A gémek száma sem lesz magas, ha arra gondolunk, hogy az olyan ellenfelek mint Thomas Berdych vagy az éppen reflektorfényben évet kezdő Alex De Minaur sem voltak túl eredményesek e téren.

Néhány meggondolandó szorzó a mérkőzésre:

Nadal 3-0-ra nyer:  1.49
Játékok száma 35.5 Alatt: 1.34
Szettek száma 3.5 Alatt: 1.46
Nem lesz Tiebreak: 1.61

Fogadj az Australian Openre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.01.21. (08:39).