A címvédő Naomi Osaka (WTA 4.) első igazi megmérettetésére készül az idei Australian Openen a 15 éves Cori Gauff (WTA 67.) ellen.

január 24., péntek

A 22 éves japán játékos két eredményben egyforma győzelemmel (6-2, 6-4) kezdte idei menetelését Melbourneben a cseh Marie Bouzkova, majd a kínai Saisai Zheng ellen. Míg az első körben több nyerőt ütött, mint amennyit hibázott, a másodikban viszont a 20 nyerő ütés mellé, meglepően módon 30 ki nem kényszerített hiba társult. Ez elméletileg okozhatott volna bajt, viszont Zheng csak felét nyerte az első szervájával kezdett pontjainak, és csak 29%-át a másodikkal. Ilyen körülmények között, nem volt kérdéses a továbbjutó.

Gauff szervája a Zhengénél magasabb színvonalúnak látszott az első két fordulóban, viszont aggasztó a folytonosan magas ki nem kényszerített hibáinak száma. Bár csak két szettben győzött Venus Williams ellen, majdnem kétszer annyit hibázott, mint amennyi nyerőt küldött (30-17). Sorana Cirstea ellen már 0-3-ról fordított a döntő szettben, és ebből a szempontból ismét elég szürke mérleggel zárta a meccset (39-30).

A tavalyi US Openen zajlott le eddigi egyetlen összecsapásuk, amelyet Osaka simán, 6-3, 6-0-ra nyert, de az mindenképp várható, hogy ez alkalommal az amerikai lány már nem lesz annyira meghatódva. Ha már a nyerőket és a hibákat elemeztük, akkor azt hozzá kell tenni, hogy Naomi úgy nyerte a new yorki meccset, hogy mérlege előnyös volt (24-17), míg Cori háromszor annyit hibázott, mint ahány nyerőt küldött ellenfele térfelére (24-8). Amennyiben, Gauffnak sikerül egy kicsit rendezettebben játszani, szorosabbá teheti az összecsapást annál, mint amennyire a bukmékerek szorzói mutatják.

Néhány szorzó a mérkőzésre

Fogadj itt az összecsapásra!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.01.23. (09:25).

További kiemelt meccsek