Arséne Wenger csütörtökön az Atlético Madrid elleni labdarúgó Európa Liga elődöntő visszavágóján pályafutása 250. európai kupamérkőzésén ül majd a kispadon, s a legnagyobb kérdés, hogy az Arsenal vezetőedzőjének lesz-e még egy nemzetközi találkozója az Ágyúsok élén.

Arsene Wenger. Fotó: Kostas Koutsaftikis/Shutterstock.com

A szezon végén távozó francia szakvezető az örökrangsor második helyén áll, ősi riválisa, Sir Alex Ferguson (269) mögött.

Az első mérkőzésen, Londonban 1-1-es döntetlen született úgy, hogy a hazaiak Sime Vrsaljko kiállításának köszönhetően több mint nyolcvan percen keresztül emberelőnyben futballoztak, ráadásul a játékvezető Diego Simeonét, a madridiak vezetőedzőjét is lelátóra parancsolta.

A közelmúlt statisztikái nem sok jót ígérnek az Arsenalnak, amely hazája bajnokságában idén minden idegenbeli  mérkőzését elveszítette. Ez Angliában az első négy osztályt tekintve példátlan. Ráadásul Madridban különleges bravúrnak számítana a győzelem, ugyanis a nemrég átadott Estadio Metropolitanóban január óta még csak gólt sem tudtak rúgni az ellenfelek. Az Arsenal nem is igazán szeret Spanyolországban fellépni, 15 meccsből csak kettőt nyert meg, a legutóbbi hétből pedig ötöt elveszített és két döntetlent ért el. Legutóbb a 2005/06-os Bajnokok Ligája csoportkörében a Santiago Bernabéu Stadionban győzött a Real Madrid vendégeként.

A másik ágon a Salzburg 2-0-s hátrányban fogadja az Olympique Marseille együttesét. A két csapat már a csoportkörben találkozott egymással, a franciaországi gól nélküli döntetlen mellett Salzburgban 1-0-s hazai siker született. 

Az osztrákok ezúttal is bízhatnak a hazai pályában, ugyanis 2016. novembere óta nem kaptak ki saját közönségük előtt, igaz, ezúttal legalább két gól kell a továbbjutásukhoz. A Salzburg története során csak egyszer volt érdekelt európai kupa elődöntőjében, a német Karlsruhéval szemben egy idegenbeli 1-1-gyel jutott tovább, majd a finálét elbukta az Internazionaléval szemben. Az OM története során harmadszor juthat be a második számú európai kupa döntőjébe, nyernie viszont még nem sikerült: 1999-ben a Parma, 2004-ben a Valencia vitte el a trófeát.

Európa Liga, elődöntő, 2. mérkőzések, csütörtök:

21:05 Atletico Madrid - Arsenal 1.74 3.72 5.19
21:05 Salzburg - Marseille          2.08 3.63 3.51

Forrás: Admin