Seattle városa megkapta az engedélyt, csatlakozhat az új franchise.

December elején ült össze az NHL tanácsa, mely több fontos dologban is döntött. Emelkedik a fizetési plafon, a bérekre elkölthető összeg felső határát a 2019/20-as szezontól 3,5 millió dollárral növelik. A fizetések maximalizálására 2005-ben került sor, akkor a plafon 39 millió dollár volt csapatonként. Azóta folyamatosan emelték, a legutóbbi döntés értelmében pedig 83 millióra növekszik a salary cap.

Seattle. Fotó: Alexander Lukatskiy / Shutterstock.com

A tanács másik fontos ügye Seattle csatlakozási kérelme volt. Átvizsgálták a tulajdonosi kört, és mindent rendben találtak, végül pedig megszavazták a létszámbővítést. Az új franchise a 2021/22-es szezonban csatlakozhat a meglévő 31 csapat mellé, ezzel kiegyenlítődik a létszám, mindegyik divízióban ugyanannyian harcolhatnak a playoffhelyekért.

Vajon mi lesz az új csapat neve? Az Unibetnél találhatunk kínálatot erre vonatkozólag, így ha szeretnél tippelni, irány az iroda! Szorzók alapján a legesélyesebb név a Metropolitans, amire 2.25-öt kínálnak. Egy seattle-i újság szavazást írt ki a szurkolók körében, ott ez a harmadik helyen végzett, míg a legnépszerűbb a Sockeyes lett, amit a Totems követett.

Mi lesz az új NHL-csapat neve?