Szombaton és vasárnap a második forduló mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga 2019/20-as szezonja, a címvédő Ferencváros azonban Bajnokok Ligája-selejtezője miatt ezúttal sem lép pályára.

A zöld-fehérek egyedüliként maradtak versenyben a négy magyar klub közül a nemzetközi porondon, miután az Európa-liga-selejtező második fordulójában búcsúzott a legutóbb ezüstérmes Fehérvár, a bronzérmes Debrecen és a negyedik Budapest Honvéd. Utóbbi három együttes a vasárnapi játéknapon lép pályára. Az első fordulóban a fehérváriak otthon győzték le az újonc Kaposvárt, a kispestiek a Diósgyőr vendégeként szenvedtek vereséget, míg a debreceniek Ferencváros elleni meccsét elhalasztották.

Juhász Roland (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

A Fehérvár ezúttal Felcsútra látogat, és tekintve, hogy a vendéglátó Puskás Akadémia az Újpest elleni 3-1-es idegenbeli sikerrel kezdte a szezont, kiegyenlített összecsapásra van kilátás. A Fehérvár a legutóbbi négy mérkőzésén ráadásul nyeretlen a Puskás Akadémiával szemben. A Honvéd paksi vendégjátéka alkalmával mindkét gárda javítani szeretne, mivel a nyitányon mindkét csapat egy góllal alulmaradt, a Debrecen pedig a vendég Kisvárda ellen kezdi meg a pontvadászatot.

A forduló szombaton a Mezőkövesd kaposvári vendégjátékával veszi kezdetét: az újonc 4-2-es fehérvári veresége ellenére egyáltalán nem volt megilletődve a nyitófordulóban, centere, Ádám Martin két gólt szerzett, a mezőkövesdiek játéka pedig rendkívül stabil. A másik szombati találkozón a győzelemmel rajtoló Diósgyőr a vereséggel kezdő Újpestet látja vendégül.

Az M4 Sport szombaton a Kaposvár-Mezőkövesd és a Diósgyőr-Újpest összecsapást is műsorára tűzi, vasárnap pedig Puskás Akadémia-Fehérvár mérkőzést közvetíti. Az m4sport.hu oldalon tévés és rádiós közvetítés is lesz.

A hétvégi program:

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-08-09, 14:50

Fogadj itt a mérkőzésekre!

Forrás: MTI