A címvédő FC Barcelona a jól rajtoló, de az utóbbi hetekben lendületet vesztő Sevillát fogadja vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának rangadóján.

Az andalúz együttes az első négy körben háromszor nyert és egy döntetlent játszott, és vezette a tabellát, de aztán a Real Madridtól és az Eibartól is kikapott, így egyelőre csak hatodik. A Barcelona felemásan kezdte a szezont, veszített az Athletic Bilbao és a nagy meglepetésre most második, újonc Granada vendégeként, ugyanakkor négy győzelmet és egy döntetlent is begyűjtött, és negyedikként csak két ponttal marad el a listavezető Real Madridtól.

A két csapat a bajnokságban és a Király Kupában is gyakran találkozik, idén ez már a negyedik összecsapásuk lesz. A Sevillának túl sok babér nem terem a katalán metropoliszban, legutóbb 2010 januárjában, egy kupamérkőzésen győzött vendégként, bajnoki találkozón pedig utoljára 2011 októberében, egy 0-0-s döntetlennel sikerült egyáltalán pontot szereznie a Camp Nouban.

A Barcelonába ráadásul visszatért a hosszabb ideig sérüléssel bajlódó argentin sztár, Lionel Messi, akinek jelenléte nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy a katalán együttes szerdán hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Internazionalét a Bajnokok Ligája csoportkörében.

október 06., vasárnap

Néhány odds az ütközetre:

A teljes vasárnapi program:

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-10-04, 06:00

  Fogadj és nézd élőben!

Forrás: MTI