Fucsovics Márton szerdán három játszmában, 2 óra 39 perc alatt legyőzte a brazil Thiago Monteirót az 586 ezer euró (185 millió forint) összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 35. magyar játékos pályafutása során először csapott össze a 111. helyen álló Monteiróval. A 24 éves brazil a selejtezőből indulva lendületben maradt, és kedden a hazai közönség előtt szereplő Jan-Lennard Struffot (48.) búcsúztatta könnyedén. A 27 éves Fucsovics hétfőn a szintén a kvalifikációból érkezett olasz Lorenzo Sonegót verte több mint háromórás csatában.

A nyolcadik helyen kiemelt magyar játékos a csütörtöki meccs első játszmájában rendre egyenlített, majd a rövidítésben a dél-amerikai salakspecialista akarata érvényesült (7-1).

A második szettben 2:2-nél Monteirónak két breaklabdája volt, de nem élt velük. Fucsovics aztán 4:3-as vezetésénél elvette riválisa szervajátékát, ám Monteiro azonnal visszabrékelt. Azonban a magyar játékosnak erre is volt válasza, így 6:4-gyel egyenlített.

Fucsovics lendülete kitartott, 3:0-ra elhúzott, innentől mindketten hozták adogatójátékukat.

A magyar játékos a következő körben, pénteken a harmadikként rangsorolt olasz Marco Cecchinatóval találkozik.

A torna csütörtöki programja:

május 02., csütörtök

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-05-02, 06:00

Fogadj itt a mérkőzésekre!

Forrás: MTI