A címvédő Győr idegenben, a Ferencváros pedig Érden kezdi meg vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjét.

Az előző hat kiírásból négyszer győztes győriek a dán bajnok Odense otthonában lépnek pályára. Kimondottan pikáns lesz a meccs a magyar csapattól az idény végén távozó holland irányító, Cornelia Nycke Groot számára, aki nyártól éppen az Odense játékosaként folytatja.

A két csapat első alkalommal találkozik egymással, hiszen a dán együttes újonc a BL-ben. Mindkét oldalon jól sikerült a főpróba: az Odense 40-32-re megnyerte a Köbenhavn elleni bajnoki rangadót, a Győr pedig 35-27-re legyőzte a Siófokot az NB I-ben.

A házigazdáktól Mette Tranborg sérülés miatt hiányzik majd, Maja Jakobsen és Jessica Quintino pedig szülési szabadságát tölti. Az ETO norvég jobbátlövője, a tavaly február óta hiányzó Nora Mörk a hírek szerint éppen ezen a meccsen térhet vissza súlyos sérülését, két térdműtétjét követően, Fodor Csenge viszont egyelőre biztosan nem léphet pályára.

Az európai szövetség (EHF) aktuális erősorrendjét a győriek vezetik, akik a mezőnyben egyedüliként veretlenek, az eddigi 12 mérkőzésen szerzett 403 góljuk is kiemelkedő, és idegenben is esélyesek az Odense ellen.

A Ferencváros az orosz Rosztov-Don együttesét látja vendégül Érden. A két együttes eddig hatszor találkozott egymással, egy ferencvárosi siker és egy döntetlen mellett négyszer az oroszok győztek, legutóbb a tavalyi BL-negyeddöntő mindkét mérkőzésén.

Az EHF honlapja úgy fogalmaz az erősorrendben ötödik FTC-ről, hogy játéka nagyot változott a csoportkör után, hiszen a középdöntőt négy győzelemmel és két döntetlennel teljesítette. A csapatból elsősorban Klujber Katrin és Háfra Noémi remek teljesítményét emelik ki, és hozzáteszik, a Rosztov-Don tapasztaltabb játékosokból áll, és a csapat is rutinosabb az oda-visszavágós párharcokban, de a Ferencváros valószínűleg nem az a csapat, amellyel az oroszok találkozni szerettek volna.

Háfra Noémi (j). MTI/Kovács Tamás

Háfra úgy fogalmazott, nem hagyott mély nyomot bennük a tavalyi kudarc, ráadásul sokat javultak az elmúlt egy évben, elsősorban támadásban. Hozzátette, szerinte az első mérkőzés lesz a párharc kulcsa, mert ha Érden a szurkolók megfelelő hangulatot teremtenek, nekik pedig sikerül jó eredményt elérniük, jelentősen megnő az esélyük a továbbjutásra. A válogatott jobbátlövő szerint a védekezésükön javítaniuk kell, de az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak ezen.

"Fiatalok vagyunk, megyünk, ahogyan csak bírunk. Szívünket, lelkünket kitesszük a pályára a sikerért, ezt ígérhetem. Úgy érzem, meg tudjuk csinálni. Mikor, ha nem most?" - magyarázta Háfra.

A Rosztov-Don jobbátlövője, Anna Szeny az EHF honlapján elmondta, ellenfelük minőséget képvisel, tehetséges fiatal kézilabdázói nagyszerű támadójátékra képesek.

"Remélem, a védelmünk képes lesz megállítani őket. Nem tudom, kit tartanak esélyesnek, nem érdekel, mit gondolnak a fogadóirodák és a szakértők. Két nagyon nehéz meccset várok, és remélem, idén is mi jutunk tovább" - fogalmazott.

Az orosz bajnokcsapat vezetőedzője tavaly nyár óta Ambros Martín, aki négy BL-győzelem, öt bajnoki cím és öt Magyar Kupa-siker után távozott a Győr kispadjáról. Anna Szeny úgy fogalmazott, számára Martín a világ legjobb edzője, aki nagyszerűen ösztönzi őket arra, hogy még keményebben dolgozzanak.

Csapatukból Anna Vjahirjeva könyökműtét miatt biztosan hiányozni fog. A 2016-os olimpia és a decemberi Európa-bajnokság legjobb játékosának is megválasztott jobbátlövőt éppen Anna Szeny, valamint a fiatal Valerija Maszlova helyettesíti majd.

Az FTC legutóbb 2002-ben jutott a négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban, a Rosztov-Donnak eddig csak egyszer, éppen tavaly sikerült mindez.

április 07., vasárnap

Néhány odds a mérkőzésre:

A másik két vasárnapi találkozó:

április 07., vasárnap

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-04-06, 08:00

Fogadj itt a mérkőzésekre!

Forrás: mti