A magyar női vízilabda-válogatott nyert a görögök legjobbjai ellen, s a négy közé jutott pénteken az Európa Kupa hatcsapatos döntőjében, Torinóban.

Bíró Attila szövetségi kapitány együttese villámrajtot vett a Torinóba címvédőként érkezett görögök ellen, s az első negyedben 4-1-es vezetésre tett szert.

A második nyolc perc elején - az esemény honlapjának beszámolója szerint - a görögök felzárkóztak 4-3-ra, de egyenlíteni nem tudtak, a magyarok egy-két góllal rendre jobban álltak, sőt: a nagyszünetig négytalálatosra növelték a különbséget (8-4).

A harmadik játékrésznek is nagy elánnal vágtak neki a magyarok, s a duplázó csapatkapitány, Keszthelyi Rita góljával már 11-4-re vezettek, amikor az ellenfél hatékony részhajrát kivágva visszakapaszkodott 11-7-re.

A befejező negyed elején azonban Gurisatti Gréta gyorsan lelohasztotta az éledni látszó görög reményeket, s végül sima, 13-9-es magyar siker született.

A győztes csapat szombaton 15 órától az oroszokkal vív meg a döntőbe jutásért.

Az Európa Kupából az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, melynek Budapest ad otthont, így annak a magyar válogatott automatikus résztvevője. A nyári torna győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

Eredmény:
Magyarország-Görögország 13-9 (4-1, 4-3, 3-3, 2-2)

a magyar góldobók: Keszthelyi, Gurisatti, Parkes, Gyöngyössy 2-2, Szilágyi, Illés, Szücs, Vályi, Horváth 1-1

Elődöntő mérkőzések:

március 30., szombat

15:00 Oroszország - Magyarország   1.50   6.50   3.40

16:30 Olaszország - Hollandia            1.90   6.00   2.40

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-03-30, 05:00

Fogadj itt a mérkőzésekre!

Forrás: mti