A Bilbao 23, a Barcelona 30-szoros kupagyőztesnek mondhatja magát, tehát a sorozat két rutinos résztvevője néz farkasszemet egymással.

Csütörtök este a nagyjából 53 ezer néző befogadására alkalmas San Mamés stadionban Athletic Bilbao - Barcelona Spanyol Kupa negyeddöntő mérkőzésre kerül sor.

A hazai csapat az 1900-as évek első felében jócskán betárazott a második számú legrangosabb spanyol trófeából, 1950-ig 17-szer sikerült mindenkit maga mögé utasítva az élen végezni. Később még összesen hatszor hódította el a serleget, legutóbb 1984-ben, mikor épp a Barcelona együttesét verte 1-0-ra a Santiago Bernabeu stadionban.

A katalánoknak jóval frissebb örömteli kupaélményei vannak, hiszen 2012 és 2018 között összesen ötször nyerte meg a sorozatot, ez idő alatt volt, hogy zsinórban négyszer is.

A két csapat a kupaküzdelmeken túl is rengeteg emlékezetes csatát vívott egymással, így a hamarosan kezdődő negyeddöntőről is feltételezhető, hogy ébren fogja tartani az érdeklődőket.

február 06., csütörtök

Néhány fogadási lehetőség a találkozóra:

A másik csütörtöki negyeddöntő:

február 06., csütörtök

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020-02-05, 16:25

  Fogadj és nézd élőben!