A portugál Primeira Liga harmadik fordulójában a két örök rivális csapat, a Benfica és a FC Porto fogja a bajnokság elején összemérni erejét. Mint mindig, hatalmas az érdeklődés. Fogadj és kövesd a rangadót (is) élőben az Unibet TV-n.

A házigazda Benfica két győzelemmel és 7-0-ás gólaránnyal az éllovas két forduló után, míg az FC Porto csak az ötödik a tabellán, egy megnyert és egy elveszített mérkőzéssel. A három pont lemaradás még nem katasztrófa, de a kék-fehérek semmiképp nem akarják, hogy a lisszaboniak nagyobb előnyre tegyenek szert. Idegenben nem lesz könnyű győzniük, de az utóbbi négy egymás elleni mérkőzésből hármat a vendégcsapat nyert.

Ezen a héten megkezdődnek a küzdelmek az olasz Serie A-ban is, ahol a címvédő Juventus a Parma otthonába látogat, míg a Bundesligában a Schalke a Bayern Münchent látja vendégül. Megéri a tengerentúlra is figyelni, mivel a Copa Libertadores a negyeddöntők szakaszához érkezett.

Kiemelt események:

Az élő közvetítés szolgáltatás használatához a fogadószámládon pénznek kell szerepelnie vagy le kellett adnod egy fogadást az elmúlt 24 órában. Földrajzi korlátozások lehetnek érvényben bizonyos közvetítésekre.

  Fogadj és nézd élőben!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.08.19. (10:30).