Bár régóta az élvonal tagja, Elina Svitolina (WTA 5.) sosem tudott a negyedik fordulón túljutni az idény utolsó Grand Slam-tornáján. Ez a kihívás idén sem ígérkezik könnyűnek, mivel már a második fordulóban a hazai kedvenc és kétszeres bajnok, Venus Williams (WTA 52.) lesz ellenfele.

augusztus 28., szerda

Az ukrán játékos a Wimbledon elődöntője után nem remekelt a felvezető tornákon, és a US Openon is az elvárásokhoz képest, nehézkesebben győzte le (6-1, 7-5) a 17 éves Whitney Osuigwe-t (WTA 109.). Eközben, Venus a 38. helyezett Saisai Zhengnek csak egy gémet hagyott. Ettől függetlenül, az elméletileg esélyesebb játékos a továbbjutásra Svitolina marad, főleg ha az egymás elleni mérlegükre tekintünk, ahol Elina 3-1-re vezet úgy, hogy ő nyerte a legutóbbi három meccsüket és még játszmát sem veszített e győzelmei során. Kemény borításon, klasszikus eredményformátumú mérkőzésen csak egy alkalommal találkoztak és az is ukrán sikerrel végződött (Torontó 2017).

Bár Venus kezdte meggyőzőbben a tornát, mégis második szerváját csak 55%-ban sikerült nyernie. A két játszma alatt 25 nyerőt és 11 ki nem kényszerített hibát ütött. Elina viszont háromszor veszítette el adogatását, amit a 64%-ban megnyert első szerva és 55%-ban megnyert második szerva tükröz. Az sem éppen a legbiztatóbb számára, hogy 17 nyerő ütés mellett, 17 ki nem kényszerített hibája is volt. Talán ez alkalommal Venus jobban meg fogja izzasztani Svitolinát, mint ahogyan azt az utóbbi két évben tette, és minden bizonnyal a közönség segítségére is számíthat.

Néhány szorzó a mérkőzésre

Fogadj itt a mérkőzésre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.08.28. (07:00).

További kiemelt meccsek a női versenytábláról