A két örök esélyesek, Roger Federer (ATP 3.) és Rafael Nadal (ATP 2.) az elvárásoknak megfelelően, már a harmadik fordulóban vannak a londoni Grand Slam-tornán. Mindketten már veszítettek egy játszmát, mégis magabiztosan várhatják a Lucas Pouille (ATP 28.), illetve Jo-Wilfried Tsonga (ATP 72.) elleni mérkőzéseiket.

Miután a kétszeres spanyol bajnok legyőzte Nick Kyrgiost a második fordulóban, úgy látszik, hogy ismét neki lesz nehezebb dolga ebben a körben is, mivel Tsonga nagyobb ütőerejű játéknak képviselője (főleg ezen a borításon), mint honfitársa Lucas Pouille, még akkor is ha Jo már nem az, aki néhány évvel ezelőtt volt. Federer sem kell teljesen hátradőljön a kényelemtől Pouille ellen, mivel Lucas változatos stílusa váratlanul szokott bekapcsolni, de igazán nagy meglepetés lenne már az is, ha a francia az élét vesztett játékával egyáltalán játszmát fog nyerni a svájci ellen. A francia eredményessége inkább attól függ, hogy Roger mennyire tudja vagy nem tartani a színvonalat elejétől végéig. Ebből a szempontból lehetnek némi kételyeink.

Bár Rafa az egymás elleni mérkőzéseken kétszer több meccset nyert Tsonga ellen, mint ahányat veszített (8-4), Jónak támadó stílusa nem éppen a legkényelmesebb Nadal számára. Az is bizonyítja ezt a tényt, hogy az egyetlen füvön zajlott összecsapásukat (Queen's 2011) a francia nyerte. Az is igaz, hogy akkor Tsonga nagyon jó formában volt, ami most nem mondható el róla, viszont a spanyol a nevéhez méltó módon teljesít. Ezen a meccsen sem tűnik valószínűnek, hogy az esélytelenebbnek vélt játékos játszmát, vagy egynél több játszmát nyerjen, mégis egy ihletett Tsonga legalább elméletben zavaróbb lehet Nadal számára.

Fogadj itt a mérkőzésekre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.07.05. (10:44).

Kiemelt mérkőzések a férfi versenytábláról: