A fehérorosz Aliaksandra Sasnovich (WTA 47.) nem büszkélkedhet az utóbbi időben eredményeire, mégis a bukmékerek esélyesebbnek látják Polona Hercognál (WTA 54), akivel az amerikai torna első fordulójában fog összecsapni.

Sasnovich az Anna Karolina Schmiedlova elleni madridi győzelme után, nyolc egymás utáni vereséget szenvedett el és csak Cincinnatiban tudott ismét meccset nyerni, amit újabb vereség követett. Amilyen biztatóan kezdte az idényt a sydneyi elődöntőjével, pontosan akkora csalódást okozott rajongóinak azt követően. Az említett bravúr után csak az Australian Openen és Madridban tudott két meccset egymás után nyerni.
Ilyen körülmények között, Hercog kemény diónak ígérkezik és megtörténhet, hogy a bukik által elképzelt kimenetel ne valósuljon meg. Bár Polona idén Luganóban megszerezte első tornagyőzelmét, igazából a Wimbledonon vonzotta magára a figyelmet, ahol Madison Keyst is verte és nagyon közel volt, hogy legyőzze Cori Gauffot és a nyolcaddöntőbe jusson.
Polona és Aliaksandra két alkalommal játszottak egymás ellen és megosztották a győzelmeket. 2015-ben Taskentben Sasnovich nyert, idén a Roland Garosson pedig Hercog. Mindkét meccsen a harmadik játszma döntötte el a továbbjutót.

Néhány szorzó  mérkőzésre

  • A meccs nyertese: Hercog 2.10, Sasnovich 1.66
  • Fogadás szettre: Hercog nyer 2-0-ra 3.40, 2-1-re 5.00
  • Fogadás szettre: Sasnovich nyer 2-0-ra 2.62, 2-1-re 4.00
  • Első elveszített adogatás: Hercog 1.90, Sasnovich 1.80
  • Első szett nyertese: Hercog 2.00, Sasnovich 1.72

Fogadj most!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.08.19. (09:35).