Az orosz tornán a nap meccse a Jelena Ostapenko - Kristina Mladenovic összecsapás, annak ellenére, hogy mindkét játékos nagyon gyenge játékformában érkeznek a tornára.

A 21 éves Ostapenko (WTA 22.) úgy mint francia ellenfele, teljesen eltűnt az élmezőnyből. Még a tavalyi év szeptemberében nyerte az utolsó meccsét Wuhanban, de amúgy is a Wimbledont (elődöntő) és Miamit (döntő) leszámítva, a 2017-es Roland Garros-győztes számára majdnem teljes csőd volt a tavalyi idény.

Dominic Thiem barátnője, Kristina Mladenovic (WTA 44.) sincs ennél jobb helyzetben (bár legalább párosban mégis jeleskedik és Babos Tímeával ismét Grand Slam-döntőt játszott Ausztráliában), a tavalyi moszkvai torna óta nem sikerült neki sem WTA-meccset nyernie. Kiki 2017-ben Szentpéterváron szerezte eddigi egyetlen WTA-tornagyőzelmét, és bevallása szerint ez a kedvenc tornája. Talán különösebb ösztönzés lesz számára itt jól szerepelni, ahol a tavaly is döntőt játszott bár neki is csapnivaló 2018-as idénye volt egyéniben.

Egy dolog biztos, éspedig, hogy támadó teniszben lesz részünk, mivel mindkét játékos a labdamenetekben a vezetői szerepet szokták keresni, de nem kell itt nagy folytonosságra számítani. A meccsen a fordulatokat inkább egyik vagy másik hibasorozata idézheti elő és nem egy magasabb színvonalú, folytonos válasz. Mladenovic esélyesebb, mivel utóbbi eredményeiből ítélve, mégis mintha kissé nagyobb lenne az odaadás részéről. Jelena valamivel kategorikusabban veszítette meccseit. A francia azért nem éppen annyira egy lapra (támadás) tesz fel mindent mint ellenfele, ezért ebben a helyzetképben esélyesebbnek látszik. Eddig kétszer játszottak egymás ellen, egy meccset nyert Mladenovic (Wimbledon 2015), egyet pedig Ostapenko (Róma 2016).

Néhány szorzó a mérkőzésre:

Mladenovic nyer 2-1-re: 4.50
Játékok száma 27.5 Alatt: 1.25
Szettek száma 2.5 Felett: 2.43

Keddi kiemelt tenisz-mérkőzések:

január 29., kedd

Fogadj teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.01.29. (10:10).