Miért kockáztatunk?

A racionális választás elmélet tanítványainak fejfájást okoz a szerencsejáték üzlet. Elméletileg az emberek mindig racionális döntéseket próbálnak hozni és megpróbálják maximalizálni előnyeiket, miközben minimalizálják veszteségeiket. Nem fizetnél 1000 eurót egy nyaralásért, ha úgy gondolnád, hogy az csak 500 eurót ér. Ha egy fogadás várható értéke nulla vagy annál kisebb, miért csapnak le rá mégis az emberek?

A fogadás pszichológiája kétségtelenül összetett téma, de a felszínen egy egyszerű kérdés merül fel: ha a szerencsejátékosok átlagosan pénzt veszítenek, miért tartják mégis szórakoztatónak ezt a hobbit? Ebben a cikkben a várható értékkel kapcsolatos kérdéseket vizsgáljuk meg, valamint azt, hogy a matematikai elvárás és a hasznosság (vagy kívánatosság) miért nem feltétlenül jelenti ugyanazt a dolgot.

Irracionális dolog lenne a szerencsejáték?

A legtöbb szerencsejáték-típus esetében, beleértve a kaszinójátékokat és a lottókat is, a várható érték negatív. A sportfogadók túlnyomó többsége számára, ahol a kimenetel valószínűségét nem matematikailag határozzák meg, a várható érték hasonlóan veszteségesnek tűnik.

Miután a játék költségeit - a ház előnyét, a fogadóiroda árrését és így tovább - figyelembe vettük, a tipikus szerencsejátékos egy meghatározott idő alatt előbb-utóbb pénzt veszít. Igaz, rövid távon a jó szerencsének köszönhetően nyerhetnek, de végül a nagy számok törvénye mégis legyőzi még a legnagyobb mákkal rendelkező játékosokat is.

Ennek alapján ésszerű lenne azt állítani, hogy a szerencsejáték egyfajta  irracionális viselkedésmintát képvisel. Továbbá számos bizonyíték utal arra, hogy a játékosok nem értik a döntéseiket kísérő valószínűségeket.

A fentiek egyik konkrét példája a lehetőség és a bizonyosság hatása, amikor a döntéshozók túl-, illetve alulértékelik a valószínűtlen, és a közel biztos események valószínűségét. A fogadásokban ez a favorit-longshot torzításban nyilvánul meg, ahol a longshotok viszonylag rosszabb várható értéket képviselnek a favoritokhoz képest.

A valószínűségek helyes megítélésére való felkészültségünk csak egy a sok kognitív torzítás közül, amelyet tapasztalunk, és amely eltérít minket a racionális döntéshozataltól. A szerencsejátékokkal összefüggésben ez vitathatóan egy talán még erősebb torzítást eredményez: a túlzott magabiztosságot. 

Túlzott magabiztosság

A túlzott magabiztosság vagy illuzórikus felsőbbrendűség, egy olyan kognitív torzítás, amely során az egyének túlbecsülik saját tulajdonságaikat és képességeiket másokhoz képest. Tekintettel a szerencsejátékok és különösen a sportfogadás versenykörnyezetére, azzal kell számolni, hogy a túlzott magabiztosság egy mindennapos jelenség.

Ezt "Lake Wobegon" (vagy átlagon felüli) hatásnak is nevezik, amely egy minnesotai kitalált városról kapta a nevét, és azt a természetes emberi önző hajlamot írja le, miszerint az ember túlbecsüli saját képességeit. "Lake Wobegon"-ban minden nő erős, minden férfi jóképű, és minden gyerek átlagon felüli. A "Lake Wobegon"-effektus, amikor egy csoport többsége azt állítja magáról, hogy átlagon felüli, számos területen megfigyelhető, többek között a társadalmi népszerűség, az intelligencia és a vezetési képességek terén. A sporttanácsadói közösség körében ugyancsak körvonalazódik a "Lake Wobegon" hatás.

Az 1976/77-es (amerikai) College Board diákleíró kérdőívben a 829 000 középiskolás végzős 60%-a minősítette magát átlagon felüli sportolói képességűnek, míg csak 6%-uk volt átlagon aluli. Ezek a számok még jobban eltértek egymástól, amikor a vezetői képességeket értékelték (70% a 2%-hoz képest). A másokkal való jó kapcsolat fenntartásának képességét illetően egyikük sem tartotta magát átlagon alattinak!

Amikor valamit eladsz, ki a vásárló?

Daniel Kahneman kognitív pszichológus a Thinking, Fast and Slow című bestsellerében elmeséli egy Wall Street-i cég egyik befektetési menedzserével való találkozásának történetét, és konkrétan egy kérdést emel ki, amelyet feltett neki. "Amikor eladsz egy részvényt, ki veszi meg?". Általánosabban: mi készteti az egyik embert arra, hogy vásároljon, a másikat pedig arra, hogy eladjon? Elméletileg mit tudnak az eladók, amit a vevők nem?

Nyilvánvaló, hogy valakinek tévednie kell, vagy legalábbis nagyobbat, mint a másik. Az alternatíva az, hogy minden tranzakció a "valódi" áron történik, ami azt jelenti, hogy soha senki nem szerez nyereséget. Ez pedig irracionális lenne. Mivel mindkét fél örömmel vesz részt az üzletben, a részvények árának pontos értékelésére vonatkozó képességeikbe vetett kölcsönös túlzott bizalomnak kell megmagyaráznia, hogy miért hajlandóak erre.

Ugyanez igaz a fogadásokra is. Lényegében egy eredmény esélye nagyjából annak a valószínűségét tükrözi, hogy az bekövetkezik. Végül is senki sem fog 1.05-ös szorzón fogadni arra, hogy a Sutton United legyőzi az Arsenal FC-t. Az oddsok csupán a pénzben kifejezett, a kimenetel valószínűségére vonatkozó, magánjellegű vélemények nyilvános tükörképét jelentik.

Az az érték, amelyen az esélyek megállapodnak, egy implicit alkufolyamatot és kompromisszumot jelent. Mind a vevő, mind az eladó intuitív módon nagyjából azzal foglalkozik, hogy szerintük mi lenne a megfelelő ár számukra. A túlzott magabiztosság lehetővé teszi mindkét fél számára, hogy kölcsönösen úgy gondolják, hogy mindketten valamilyen pozitív várható értéket biztosítottak a másik kárára, ami természetesen logikai képtelenség.

E túlzott bizalom nélkül a fogadásra nem kerülne sor, mivel mindkét racionálisan önérdekű felet az a várakozás motiválja, hogy az ellenfelénél jobb információkon alapuló nyereségre tegyen szert, nem pedig az, hogy pénzt szórjon el a pénz szórás kedvéért.

Mi a helyzet azokkal, akik kívülről szemlélik a dolgokat?

Bár az irracionalitás, a túlzott magabiztosság és más viselkedési torzítások megmagyarázhatják, hogy miért fogadunk, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy irányítani tudják, hogyan fogadjunk. Ha megértjük, hogy mit jelentenek ezek a viselkedési torzítások, és hogy bizonyos mértékig mindenkit befolyásolnak, akkor elkezdhetjük "kívülről nézni" a dolgokat. 

Annak ismerete, hogy a viselkedési torzítások hogyan befolyásolják a fogadási döntéseket, és a fogadási különbözet kiszámításának képessége nem von le semmit az élvezetből, egyszerűen csak a helyes útra terelhet, a várható érték megtalálása és a fogadások megalapozottabb megközelítése felé.