A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében egy kiscsapat már biztosan ott lesz, kérdés, hogy az Ajax vagy a Benfica lesz az? Végre egy olyan párharc, ahol a gólok dominálnak majd?
1.72
Nélson Veríssimo csodát tenne
Kicsoda? Jogos a kérdés, ugyanis a portugál szakember megint átmenetileg átvette a klub irányítását, miután Jorge Jesus-t kirúgták. A szakember visszatérése nem sikerült jól, korábban az egyik legjobb edzőként kezelték, tőle várták az újabb szintlépést, de inkább a visszaesés következett. Nélson Veríssimo személyében egy olyan edző vette át a klub irányítását, akinek eddig összesen 16 meccse volt a legjobbak között, elsősorban a B-csapatot készítette fel.
Az eddigiek alapján nem a védekezés fog nála előtérbe kerülni, pedig rutinos védőkkel rendelkezik a klub. Az viszont biztos, hogy Darwin Núnez számára jól jött Veríssimo érkezése, folytatja gólerős játékát, talán még jobb mutatókkal is, mint Jesus regnálása alatt. Meccsenként szerez egy gólt, benne bízhat az újdonsült edző. Rafa Silva és Éverton a szélekről tömheti labdákkal, Benficának az új szabályok miatt, szinte felesleges a védekezéssel törődnie az odavágón.
Ez a védelem valószínűleg nem bírná ki bekapott gól nélkül az Ajax ellen. Erik ten Hag szépen csöndben megint felépített egy BL-nyolcaddöntős csapatot. Megoldotta a kapuskérdést is, hiszen a kevésbé ismert Remko Pasveer 38 évesen kezdővé avanzsált (kényszerből). Olyannyira jól teljesít, hogy a bajnokságban a 20 meccsből 17 alkalommal nem kapott gólt! A holland első osztályról beszélünk, ahol az Ajax simán vezet, félelmetes hengerük van.
Megint van egy fiatal klasszisnak ígérkező középpályásuk, Ryan Gravenberch, védelemben egy újabb zseninek ígérkező játékosuk, Jurrien Timber. Ismerős a történet? Amikor Frenkie de Jong és Matthijs de Ligt szivatta Európát? Erik ten Hag akkor elődöntőig vezette a csapatot, kiváló támadófocival, amit imádtak az emberek. Most van egy gólerős középcsatáruk is, aki idén minden BL-csoportmeccsen a kapuba talált, bajnoki meccsek együtt, 26 találkozón 26 gólt jegyezhet.
Sébastien Haller megállíthatatlan, de az időközben brazil válogatottban is bemutatkozó Antony sem könnyű dió az ellenfelek védelmének. Az Ajaxban minimum egy gól ott van, Benficának így mennie kell előre, ha pedig mind a két csapat védelme kinyílik, akkor ebből egy kiváló mérkőzés lehet, ebben bízunk mi is!
Hozzászólások 3
grof19
Nagy mérkőzés lesz a javából és lehet természetesen sok gól a mérkőzésen hiszen mindkét csapatban tényleg benne vannak a gólok de ma inkább Ajax győzelem várható.
Hentesáru
Én is így gondolom hogy szórakoztató és izgalmas mérkőzés várható két csapat aki nem unalmas, sok gólt láthattunk már ettől a két csapattól ma biztos mind a két csapat fog volt rúgni
naxosz
Néztem az egymás elleni meccseiket.Egyszer volt sok gól,de most úgy érzem én is,hogy a mostani Ajax nagyon jó csapat.Benne van egy sok gólos mérkőzés vendég győzelemmel.