Az egyik edző kifejezetten gyenge a nemzetközi kupaporondon, míg a másik csak most tanulja a szakmát. Mire mennek egymással a csapataik?

2022 febr 17. 18:45
Tipp: 2,5 gól felett + mindkét csapat gólt szerez
Unibet
1.92

Akadnak még gondok

Megérkezett Pierre-Emerick Aubameyang, Adama Traoré és Ferrán Torres, de két meccs alapján felemás eredményekről számolhatunk be. Sok dolog működött az Atlético Madrid ellen, gálázás lett a vége, míg az Espanyollal szemben vergődés volt. Köszönhetően ez annak, hogy egy érthetetlen kezdőt küldött pályára Xavi, amihez ráadásul még a taktika sem passzolt. Érkeztek a szélekről az ívelések, de míg az elején Pedri gólt ért el belőlük, később már semmi sem jött össze. 

Fogalmunk sincsen, miért várt Luuk de Jong vagy Pierre-Emerick Aubameyang pályára küldésével a 60. percig Xavi. Ha az volt az elképzelés végig, hogy Traoré vagy Alba ívelget, ahhoz középen klasszikus támadókra van szükség, akik érkeznek ezekre a beadásokra. Xavi hibázott, végén Luuk de Jong mentette meg, de ebből tanulnia kell, csütörtökön már a Napoli lesz az ellenfél. 

A párharc legnagyobb kérdés az, hogy melyik csapatnak áll érdekében a továbbjutás? A Napoli a bajnoki címért küzd, míg a Barcelona a BL-helyekért. Utóbbi keret nagyon fiatal, valószínűleg megtörnének a kettős terhelés alatt, míg a Napoli 32 éve nem nyert bajnoki címet. Egyik klubnak sem hiányzik feltétlenül az Európa-liga, főleg úgy, hogy a riválisok még a Bajnokok Ligájában érdekeltek. 

Spalletti nem szokta erőltetni

Luciano Spalletti közel 20 éve érdekelt klubjaival a nemzetközi kupákban, de még sosem jutott elődöntőbe, negyeddöntőbe is utoljára 14 éve. Nem az ő stílusa, csoportkört általában abszolválja, majd a nyolcaddöntők során elengedi a sorozatot. Mindezt olyan mérkőzéseken teszi, ahol már az odavágón eldől a továbbjutás sorsa. Az sem ritka, hogy az első mérkőzésen 3-5 találat is esik, minek védekezni alapon?

Ez a mentalitás ideális lehet Xaviéknak, hiszen a Barcelona védelme jelenleg nem túl acélos. Ilyen támadók mellett felesleges védekezni, ráadásul a középpálya sem annyira stabil, hogy kapott gól nélkül hozzon le találkozókat. A védelem kifejezetten gyenge, Ter Stegen pedig már túl van pályafutása legjobb évein. A mindkét csapat gólt szerez opciót evidensnek tartják, de ha ezt kiegészítjük a 2,5 gól feletti lehetőséggel, akkor egész szép szorzót kapunk. 

  • FC Barcelona - Napoli tipp

    2,5 gól felett + mindkét csapat gólt szerez
    Unibet
    1.92

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Nico Gonzalez (Fotó: Christian Bertrand/shutterstock.com)