Az Inter belerúg egyet a Juventusba, vagy már kiengednek inkább a bajnokság végéhez közeledve?
2.35
Conte komolyan veszi?
Az Inter megnyerte a bajnokságot, tét nélküliek számukra innentől a meccsek, de a presztízs és a Juventus "eltiprása" adhat egy kis lökést a hétvégi rangadóra. A Sassuolo ellen javítottak Cristiano Ronaldóék, sima győzelmet arattak. Ez önmagában azonban kevés, hiszen győzniük kéne a bajnok ellen, ha életben akarják tartani a reményt a BL-indulással kapcsolatban.
A Milan és az Atalanta esetleges győzelmével a Juventus csak a Napoli botlásában bízhat, ugyanis előbbi két csapat automatikusan dobogón végezne. A Napoli a Fiorentina otthonába látogat, szóval van remény a torinóiak számára, de ehhez le kell győzniük az Intert. Azt az Intert, akik sorra nyerik a meccseiket, akik januárban 2-0-ra verték hazai pályán Ronaldóékat.
Andrea Pirlo az 50. meccsére készül a Juventus kispadján. Mi nem a győztes kilétével foglalkozunk a találkozón, hanem azzal, mire képes hazai pályán a Juventus. A szezon második felében a védekezés nem volt egyben, de 1.53-ért nincsen akkora érték a mindkét csapat gólt szerez opcióban. Pirlóék nem apellálhatnak arra, hogy majd rúgnak egy gólt valahogyan, aztán beállnak védekezni, mert öngyilkos az Inter ellen.
A várható Juventus kezdő és taktika valószínűleg az lesz, ami a Milan ellen (1-2 változtatás lehet, mondjuk Danilo és Dybala kezdhet), de akkor láthattuk, mire volt ez elég: 3-0-ra nyert a Milan idegenben. Az Inter jobb formában van, mint városi riválisuk, mi pedig megelőlegezünk nekik két gólt. Nem biztos, hogy ez a jó döntés, de ilyen szorzó nehéz kihagyni ezt a tippet!
-
Juventus - Inter tipp
Inter 1,5 gól felettUnibet
2.35
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org