Sokan a Kamerun - Egyiptom presztízsmérkőzésre készültek, mondván mindkét ország esélyes lehet a végső győzelemre is. Nekik csalódniuk kellett, mint ahogyan a két ország szurkolóinak is.
1.70
Nigéria - Dél-Afrika
Meglepetés ez a párosítás, figyelembe véve az előzményeket. Nigéria Kamerunnal játszott a nyolcaddöntő során. Összességében egy intenzív mérkőzést tudhatnak maguk mögött Iwobiék, védekezésben a 4-3-3-at használták, beívelésekre jól reagáltak, de a laposabb passzokkal megküzdött például Troost-Ekong. Az Ndidi - Etobo páros a középpályán masszív volt, próbálták az oldalvonal mellé tolni a kameruni játékosokat, beívelésre kényszerítve őket. Ami feltünő lehetett, hogy a Rohr együttese milyen jól tud váltani taktikát mérkőzés közben.
A második játékrészben feltolták a letámadást, próbáltak gyorsabb támadásokat vezetni, ami kifizetődött. Mikor megfordították a mérkőzést, visszaálltak 4-1-4-1-es defenzív játékra. Megszerzett labdákkal igyekeztek okosan bánni. Gernot Rohr jól összerakta a szupersasokat, képesek mérkőzés közben reagálni az ellenfél taktikai húzásaira, Rohr bátran változtat, hiszen a középpályán olyan játékosok vannak, akik több szerepkörben is megállják a helyüket.
Dél-Afrikának a házigazda jutott a nyolcaddöntőben, akik két éve még döntősök voltak. Egyiptom Mo Salah vezérletével idén szintet szeretett volna lépni, de ez nem sikerült. Ahogyan Nigéria, úgy Dél-Afrika is a 4-3-3-as rendszerhez nyúlt, amiben egy nagyon fegyelmezetten védekező középpálya kapott teret. A világ egyik leggyorsabb játékosát kellett megállítaniuk, ami sikerült is. Egyiptom nem tudott felpörögni, ez pedig a Zungu - Furman - Mokotjo középpálya érdeme.
Nagyon jól tömörültek a kapu előtt, ellenfél térfelén pedig jól zárták le a passzsávokat. Elsősorban ők is a kontrákra építettek, ebből szerezték meg a győztest gólt is. Stuart Baxter kiválóan kigondolta ezt a védekező metódust, de ennek megvan a maga veszélye. Ha csak egyszer is hibáznak, elúszott a mérkőzés. Ez látható volt a csoportmérkőzések során, ahol nagyon kicentizték a továbbjutást. A taktikán negyeddöntőben sem fognak változtatni, ahogyan Nigériának sem áll ez érdekében. Az irodák emiatt a 2,5 gól alatti opciót nagyon alacsonyan adják, ami teljesen reális. A 2 ázsiai határ már jobb lehet (1.70), de szintén csábító egy dupla esély Dél-Afrikára (1.83). Ilyen fegyelmezett játékkal képesek hosszabbításra menteni a mérkőzést.