Debreceni VSC: Innen nagy blama lenne elbukni a továbbjutást
Megszerezte idegenben az előnyt a Debrecen (1.61) az örmény Alashkert ellen az első meccsen (0-1). Ettől függetlenül a sovány előnyre nem szabad ráülni, miután a csütörtöki ellenfél az első fordulóban is fordított a montenegrói Tivat ellen. Ettől függetlenül a Fradi mellett a Debrecen továbbjutásában bízhatunk a leginkább, miután az első meccsen az Alashkert a meccs nagyobb részén alárendelt szerepet játszott.
2.05
A szorzók viszont úgy néz ki, hogy jól vannak belőve, miután a hazai győzelmet 1.61-ért adják, míg a bukik hozzánk hasonlóan undert várnak a 2,5 gól piacán (1.75). Az első meccs alapján ez teljesen reális, ahol látszott Dzsudzsákék technika fölénye, viszont emellett az is, hogy a forma még azért nem tökéletes. A védelmet azért könnyen megzavarta az Alashkert és egy kis szerencsével az első meccset is menthették volna döntetlenre. Amiben talán van érték, az a mindkét csapat szerez gólt/Igen opció (2.10), miután a bukik nem erre számítanak, viszont az Alashkert lépéshátrányba került az első meccsen. A Loki védelme sebezhető, míg az örmények ha nagyon kitámadnak, akkor a debreceni gyors csatárok érvényesülhetnek.
Kecskeméti TE: Ez kemény menet lesz Lettországban
A legkiegyensúlyozottabb párharc egyelőre a Riga és a Kecskemét között alakult ki a magyar csapatokat illetően. Az első találkozó nem szűkölködött izgalmakban és végül a lila-fehérek jöttek ki az adok-kapokból jobban és őrizték meg egy gólos előnyüket (2-1). A Kecskeméten (4.33) azonban meglátszott, hogy a nyáron sokat gyengült a keret, miután sok kölcsönben szereplő játékos nem tudott visszatérni. A szűk lehetőségek miatt főleg az NB2-ből pótolt a KTE vezetősége és azért ez a nemzetközi kupára lehetséges, hogy nem lesz elegendő.
A Riga FC (1.72) nem véletlenül esélyese a hazai találkozónak, szerintem az első meccs alapján elég nagy potenciál van ebben a keretben. A Kecskeméttel ellentétben náluk már régóta folyik a bajnokság és fizikálisan is főlényben éreztem őket az első meccsen. Valljuk be, hogy a KTE-nek befújt büntető azért erősen kérdőjeles és a legnagyobb helyzeteket a rigaiak dolgozták ki. Pénzügyileg eléggé megtámogatott klub lett a fővárosi csapat, amelynek idén célja a bajnoki cím és Konferencia Ligában való minél hosszabb szereplés. Más kérdés, hogy a tavaly oly sok meglepetést okozó Kecskemét vajon megtudja-e állítani őket.
A fogadási kínálatban leginkább az over/under területén láthatunk értéket. Az első meccshez hasonlóan a bukik itt is undert várnak a 2.5 gól piacán (1.75). Azonban a helyzetek sokaságát tekintve, mi inkább az over felé (2.05) mennénk el. Miután a Riga vert helyzetből indul és láthattuk, hogy a támadó foci közel áll hozzájuk, így azt gondolom, hogy minél gyorsabban le akarják dolgozni majd a hátrányt és előnybe is kerülni ezután. Erre fog készülni a KTE is és a kontrákból az első meccsen is tudtak helyzeteket kialakítani. Sorsdöntő kérdés lesz, hogy ki viszi be az ütést és milyen százalékban tudják majd a helyzeteket értékesíteni. Ettől függetlenül itt az over jobban benne van a pakliban.
A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 július 31. 18:56 UTC.
-
Riga FC - Kecskeméti TE tipp
2,5 gól overBet365
2.05
100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig
Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org