Kezdetét veszi Szaúd-Arábiában az első osztályú bajnokság. Az egész nyári átigazolási időszak arról szólt, hogy melyik európai sztárt veszi meg valamelyik szaúdi csapat. Az első izgalmasnak ígérkező mérkőzés az Al-Ettifaq és Al-Nassr küzdelme a nyitó fordulóból. 

2023 aug 14. 20:00

Szaúd-Arábiában van pénz lóvéra

Nincs spórolás és rezsicsökkentés, Szaúd-Arábiában még az újonnan induló harmadik ligába is milliós bérekért és lakhatásért toboroznak labdarúgókat. Ezek után nem meglepő, ha ez első osztályban csillagászati összegeket keresnek a sztárok, merthogy itt már szupersztárok játszanak. Azok, akiknek lényegtelen, hogy milyen elnyomó rezsim uralkodik Szaúd-Arábiában, legfontosabb, hogy ők maguk megkapják a pénzüket a szolgáltatásaikért. Mert ez bizony sok esetben szolgáltatás, nem szimplán labdarúgásról van szó, hanem népszerűsíteni kell az országot, elfogadtatni a világgal, hogy azért, mert olykor a szaúdi vezetés feldarabol egy-egy újságírót, illetve sárba tiporja a nők vagy bármilyen ember jogait, attól ők még jó arcok. 

És bizony, vannak labdarúgók, akik ezt meg is teszik. Őket nem izgatják az emberi jogok, adakoznak mikor kamerák veszik fel őket, hogy a szurkolóknak imponáljanak, majd a rivaldafény mellett egy teljesen más életet élnek. Sadio Mané például kórházra gyűjt a szegény honfitársainak, ezért cserébe elnézi, hogy Szaúd-Arábiában az emberi jogokat semmibe nézik. Szerencsére ez a kettősség a labdarúgókat és a családjaikat nem zavarja meg, vígan elfogadják a milliós fizetést, főleg úgy, hogy ezért szinte semmit sem kell tenni. A szaúdi liga színvonala ugyanis eléggé gyér volt korábban, most, hogy érkezett pár labdarúgó levezetni, ettől ne számítsunk rögtön Premier League vagy LaLiga szintre, de még valószínűleg egy holland vagy skót pontvadászat játékerejét sem éri el. 

Szupersztárok érkeztek nyáron

Az arab térségbe az elmúlt évtizedben azért érkeztek nemzetközileg is ismert játékosok, de Szaúd-Arábia nem számított feltétlenül kiemelkedő célpontnak. A francia válogatott Bafétimbi Gomis volt gólkirály is, de jobbára a brazil ligából B-kategóriás játékosok érkeztek. Aztán, mikor a vezetés meglátta, mennyi pénz van egy vb-rendezésben, illetve Katar milyen szinten tudott a középpontba kerülni a torna által, úgy döntöttek Szaúd-Arábiában, hogy 2030-ban vb-t rendeznek. Ehhez mérten pedig rögtön elkezdtek kapcsolatokat építeni, Gianni Infantinónak (FIFA-elnök) rögtön jó barátja lett Mohamed bin Szalmán, szaúdi koronaherceg. Emellett megérkezett az első szupersztár is télen: Cristiano Ronaldo. 

Hol nézheted a szaúdi ligát: A TV2 csoport augusztus közepén, közvetlen a bajnokság indulása előtt jelentette be, hogy megállapodtak a szaúdi első osztály közvetítéséről, így a Spíler 1 fogja közvetíteni több éven keresztül a pontvadászatot, minden fordulóból a három legérdekesebb mérkőzést választják majd ki. 

A Ronaldo-transzfer csak előszele volt annak, ami nyáron következett, amikor szó szerint mindenkit megkörnyékezett a szaúdi liga. Nem spóroltak a pénzzel, óriási összegeket ajánlottak, aminek már olyan játékosok sem tudtak ellenállni, mint Karim Benzema, Sadio Mané, N'Golo Kanté, Riyad Mahrez, Kalidou Koulibaly, Édouard Mendy, Roberto Firmino, Jordan Henderson, Fabinho, Sergej Milinkovic-Savic, Marcelo Brozovic vagy éppen fiatalabb labdarúgók, akiknek még bőven van a karrierjükből, mint Allan Saint-Maximin és Seko Fofana. Nehéz felsorolni őket, mert folyamatosan bővül a lista, lehet mire a cikk végére érünk, már leigazoltak egy újabb játékost. 

Al-Ettifaq: Gerrard segít

Pár hónappal ezelőtt valószínűleg fogalmad sem volt róla, hogy mely csapat az az Al-Ettifaq FC. Felesleges mélyelemzést csinálni, hiszen korábbi találkozókból lényegtelen kiindulni, nyáron ugyanis Steven Gerrard személyében új edző érkezett, a keretbe pedig leigazolták Jordan Henderson - Moussa Dembélé - Jack Hendry triót. A francia védővel, Tisseranddal és a támadó Quaisonnal kiegészülve, nem is rossz ez a csapat ezen a szinten. Még akadnak pletykák, hogy kiket hoznának a keretbe, de nem is feltétlenül a keret új igazolásaival van a gond, hanem a korábbi játékosokkal, hiszen már YouTube-ra is felkerültek olyan videók, ahol Gerrardnak nem megy könnyen egy szimpla edzés megtartása sem, szóval csodákat nem kell várni majd ettől a csapattól. 

Al-Nassr: A helyi világválogatott

Azért vannak még szaúdi szinten is kiemelkedő klubok, ilyen az Al-Nassr, ahol Luis Castro az edző, keretben pedig Cristiano Ronaldo, Sadio Mané, Alex Telles, David Ospina, Marcelo Brozovic és Seko Fofana, tehát minden csapatrészre jut egy ismert labdarúgó. Ebből azért könnyebb normális csapatot építeni, Luis Castrónak nincsen olyan nehéz dolga, mint Gerrardnak, azért az Al-Nassr már Mané és Brozovic érkezése előtt is szaúdi topcsapatnak számított. Fofana és Brozovic még tavaly kiváló szezont futottak, most pedig 28-31 évesen levezetnek. Nem feltétlenül csak emiatt, de jelenleg az Al-Nassr csapatát sokkal inkább felkészültnek érezzük a bajnoki rajtra, emiatt várjuk tőlük a győzelmet. 

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 augusztus 12. 20:4 UTC.

  • Al Ittifaq (KSA) - Al Nassr (KSA) tipp

    Al-Nassr győzelem
    Bet365
    1.95

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Steven Gerrard (Fotó: MaciejGillert / Shutterstock.com)