Kétszerezni mindig jó, ha például minden hónapban egy fizetés helyet két fizetést kapnék, akkor az nagyon jó lenne. Mindkét angol másodosztályú meccsen ugyanarra tippelek: ázsiai hendikep - gólok száma 2 felett! Összesen 6 gól kell a sikeremhez, két meccsen arányosan elosztva.
Barnsley - Bristol City
Remekül kezdte az idényt a Bristol City, sajnos Nagy Ádám bajnoki részvétele nélkül. Az eddigi 4 forduló mindegyikét megnyerték, szinte végig ugyanaz a 11 játékos volt a pályán, egy 3-5-2-es rendszerben, aminél a szélsők könnyen tudják növelni a létszámot támadásban, mind védekezésben. Az xg adatok is mutatják, hogy a helyzetek és lövések veszélyessége alapján, több gólt is kaphattak volna, viszont kapusuk, Daniel Bentley többször is bravúrosan védett. Azt gondolom a védelmük nem olyan jó, mint amit a kapott gólok száma tükröz, ezért lehet esélye a rossz formában lévő Barnsley csapatának.
Miközben a Bristol kicsit talán erőn felül teljesít, addig a Barnsley nem olyan rossz, mint amit a tabella alapján gondolhatnánk. Egyszer voltak csak eredményesek az eddigi 4 forduló alatt. A látottak és az xg alapján is úgy tűnik számomra, hogy a hazaiakban több van, csak mondjuk úgy, eddig minden kifelé pattant a kapufáról, és nem befelé. A rossz eredmények miatt október elején menesztették Gerhard Struber edzőt, a kispadot átmenetileg Adam Murray vette át. Többször is került már ilyen helyzetbe a Barnsley csapatánál, és egyszer sem szenvedett vereséget. Nem sikerült jól megindokolnom, de legalább három gólt várok, leginkább a két védelem gyengesége miatt.
Brentford - Coventry
Van egy elméletem a Brentford kapcsán. Egy igazán profi és céltudatos vezetősége és szakmai háttere van a klubnak, melynek nagy csalódás lehetett, hogy nem jött össze a Premier League-be való feljutás az előző idényben. Ott voltak a kapuban, de egy hosszabbításos meccsen a Fulham jobbnak bizonyult. Néhány héttel később 3:0-ra verték a PL-be már feljutott Fulhamet a ligakupában, ami egyrészt revans is volt, másrészt pedig mutatja, hogy nagyon komolyan veszik azt a sorozatot. Jól sikerült a negyeddöntős sorsolásuk is, a Newcastle-t kapták, tehát közel kerülhetnek az Európa-ligát jelentő kupagyőzelemhez. Mindez azért fontos, mert a bajnokságban eközben 4 forduló alatt mindössze 4 pontot szereztek, másra terelődött a figyelem.
Arra próbálok kilyukadni, hogy sokkal több van a Brentfordban, minthogy 4 forduló alatt 6 gólt szerezzen, és ugyanennyit kapjon. A ligakupa csak decemberben folytatódik, szóval újra központba kerülhet a Championship. Az előző bajnoki idényben az összes csapat közül a Brentford szerezte a legtöbb gólt, összesen 80 találatig jutottak a 42 forduló alatt. Harmadosztályból frissen feljutó a Coventry, melynek sérült és eltiltott védője is van. Ezek ellenére sem túl veretes a védelmük, szóval úgy érzem, hogy a hazaiak akár egyedül is megszerezhetik a három gólt.
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 6
grof19
Nagyon jó az összefoglaló köszönet érte! Szerintem a tipp is állja helyét.
Powell
A Barnsley meccs az tetszik,de a Brentford meccsen szerintem nem lesz 3 gól az elmúlt meccseiket nézve.
Szigo
Elmondom a tutit a Brentfordról. Szóval nagyon nagy csalódás volt a Fulham elleni fiaskó, többen úgy gondolták, ennyi volt az esélyük. Ollie Watkins lekoccolt, aki egymaga volt vagy 30 gól az évadban, míg Benrahma nagyon menni akart Leeds-be, nem is játszott a meccseken. Aztán pályára lépett a Fulham ellen, győztek is 3-0-ra, rúgott kettőt. Ezután kicsit fizikálisan még utol kell érnie magát, így kimaradt a Preston ellen. Toney, akit a harmadik ligából igazoltak a nyáron Watkins helyére, rúgott kettőt, de ez kevés volt. Mikor Benrahma beállt a 68. percben akkor a Preston már fordított. Nem kis meglepetés volt az amúgy, én félidőben kiléptem a meccsből, mondván itt nincs semmi néznivaló. Ha Benrahma játszik, egymaga meglőheti a Brentford a három gólt, ha nem, akkor necces lesz, mert a védelme a Preston elleni második félidőt leszámítva kifejezetten csecse. Szóval a 2 gól meglehet, a többi kérdéses. Pacsi
csabax
Ugyan kissé neccesnek tűnhet a dolog, de - szerintem - nem rossz tipp ez, s némi szerencsével bizony lehet esély a duplázásra.
TiB
A tipphez nem tudok hozzátenni érdemi dolgokat, de a főoldali képen meglátásom szerint a 3-as és 4-es mellek a legnagyobbak.
Hentesáru
Ezt a meccset nem játszották le sajnos